A romániai lakosság jelentős része otthon tölti a húsvétot, és körülbelül 500 lejt költ az ünnepi asztalra - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által készített felmérésből.
A megkérdezett személyek 98 százaléka nyilatkozta, hogy megünnepli a húsvétot, de csak 87%-uk tudta megmondani, mit ünnepelnek a keresztények húsvétkor. 92 százalékuk szerint a húsvéti hagyományok fontosak vagy nagyon fontosak, az ünnephez köthető szokások közül a templomlátogatást (31%), a tojásfestést (20%), a locsolást (7%) és a bárányvágást (7%) említették meg.
A válaszadók 83 százaléka vesz részt általában a Jézus feltámadását ünneplő szertartáson, idén 72 százalékuk szándékozik elmenni templomba.
A felmérésben részt vevő személyek 75 százaléka otthon tölti az ünnepet, 16 százalékuk otthon marad, de ellátogat ismerőseihez, 5 százalékuk elutazik a hosszú hétvége alkalmával, 3 százalékuk a munkahelyén tölti az ünnepet.
A legtöbben maximum 500 lejt költenek az ünnepi asztalra kerülő élelmiszerekre (9% 100 lej alatt, 50% 100-500 lej között), egynegyedük 501 és 1000 lej közötti összeget, 10 százalékuk pedig 1.000 lejnél is többet szán erre a célra.
Tíz válaszadó közül négyen nyilatkozták azt, hogy bárányt vásárolnak az ünnepek alkalmával, legtöbben körülbelül 200 lejt szánnak erre.
A háztartások 95 százalékában festenek tojást, a legnépszerűbb színek a piros (99%), a sárga (46%) és a zöld (42%).
A megkérdezettek 70 százaléka tudta, hogy idén egyszerre ünneplik a katolikusok és az ortodox vallású személyek a húsvétot, 78 százalékuk szerint mindig egyszerre kellene ünnepelni a feltámadást.
A felmérést 1084 nagykorú személyből álló mintán végezték április 10-e és 12-e között, a hibahatár +/—3 százalék.
forrás: AGERPRES (RO — szerző: Mădălina CERBAN , szerkesztő: Andreea ROTARU ; HU — szerkesztő: CSATLOS Károly)