Sport

Ötödik helyen Görögországban

2015.08.30 - 10:34

Az előkelő ötödik helyen zárt a szatmárnémeti Vaida Beáta, Adriana Matei strandröplabdapáros a görögországi Szalonikiben rendezett felnőtt Balkán-bajnokságon.

 

A 22 éven aluliaknál bajnok, a 20 évesek között pedig ezüstérmes lányok edzője, Adrian Pricop még indulás előtt jelezte, hogy a görögországi torna számukra az eddigi legerősebb mezőnyt hozza össze, ezért az első hat között zárni már bravúros eredmény lehet. „Nagyon elégedett vagyok a lányok teljesítményével, hiszen három meccset megnyertek és megszorongatták az első számú favoritot, a bolgár válogatottat” — nyilatkozta Pricop. A Vaida, Matei kettős egyébként három győztes és két vesztes mérkőzéssel zárt az 5. helyen, ezen a hétvégén pedig Ciprus szigetén lépnek pályára a 22 éven aluliak Európa-bajnokságán. Pricop hangsúlyozta, a szaloniki és a ciprusi torna részvételi költségeit a Román Röplabda-szövetség biztosítja.