Vidék

Ötödik alkalommal szervezték meg az Édes anyanyelvünk vetélkedőt

2015.04.09 - 08:00

Idén már ötödik alkalommal szervezték meg óvodások számára Szatmár megyében az Édes anyanyelvünk vetélkedőt, amelyen ezúttal több mint 250 ügyes, rátermett gyerkőc bizonyított.

Szerdán délelőtt a szatmárnémeti magyar és német tannyelvű Hám János Óvoda adott otthont az Édes anyanyelvünk megmérettetésnek. Akkora volt az érdeklődés a vetélkedő iránt, hogy a díszteremben szinte el sem fért az összes ügyes apróság, hanem sokan egy arra kialakított teremben, kézműves foglalkozásokkal enyhítették a „lámpalázat” a színpadra lépésük előtt, a kellemes időben pedig az udvaron is játszhattak egy kicsit a fellépésükre váró ovisok. A hagyományőrző versenyen két csoportban mérhették össze a tudásukat a gyerekek: népi gyermekjátékok és versmondás kategóriában, utóbbiban a legtöbben Zelk Zoltán, Nemes Nagy Ágnes, Petőfi Sándor és Móra Ferenc verseiből válogattak. A seregszemlén elsőként négy német tannyelvű csoport bizonyított, majd a magyar tannyelvű óvodások, a pusztadaróci, vetési, avasújvárosi, sárközújlaki, ombodi, csedregi, pettyéni, nagykárolyi és természetesen a szatmárnémeti óvodák gyerkőcei ügyesebbnél ügyesebb produkciókkal léptek színpadra, hogy elkápráztassák apró társaikat, az óvónéniket, a jelen lévő szülőket, nagyszülőket, és nem utolsó sorban a zsűrit — Szejke Ottilia elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelőt, valamint Volosin Szilvia és Kukta Annamária óvónőket. A kis óvodások korukat meghazudtoló ügyességgel és rátermettséggel, széles mosollyal álltak a közönség elé, hogy bemutassák mindazt, amit az óvónőktől tanultak. Talán mondani sem kell, nagyon nehéz volt a zsűri dolga, hiszen a megye óvodáinak legjobb szavalóit és ügyes csoportjait kellett értékelniük. A céljuk viszont nem az volt, hogy helyezéseket osztogassanak, hanem az, hogy őrizzék a hagyományokat, ápolják édes anyanyelvünket, egymástól tanuljanak és természetesen jól érezzék magukat együtt. A megmérettetésről végül mindenki nyertesen távozhatott, nem maradtak el a díszes oklevelek és könyvjutalmak, na és persze az élmény, amit a vidám vetélkedőn megtapasztalhattak a résztvevők.

Bumbuluţ Krisztina