Szatmárnémeti

Ötnapos lesz a jubileumi PMN

2021.07.06 - 16:32
Kowalsky meg a Vega, az Intim Torna Illegál és Zorán már biztosan itt lesz a húszéves Partiumi Magyar Napokon augusztus 18–22. között, melyet idén főleg a szatmarikumok jegyében szerveznek.

Bő másfél hónap van még ugyan az idei Partiumi Magyar Napok startjáig, de nem árt (főleg egy év fizikai kényszerszünetet követően), ha az ember idejében tudja a dátumot és úgy tervezi a nyarat, nyaralást, hogy augusztus 18–22. között itthon legyen — vagy épp Szatmárnémetibe látogasson. Hiszen az elmúlt két évtizedben a PMN egyet jelentett a minőségi, magas kulturális színvonalú szórakoztatással a szűkebb–tágabb régióban, országhatáron innen és túl. S nem lesz ez másként idén sem, ígérik a szervezők — akik kedden délelőtt a PMN-ek legfőbb helyszínén, a Kossuth-kertben tartottak rövid sajtótájékoztatót.

„Természetesen minden program az éppen érvényben lévő járványügyi szabályok teljes betartásával fog zajlani — ennek ellenére bízunk benne, hogy az év egyik legjobban várt, s a régió legnagyobb fesztiválján minél nagyobb létszámban vehetnek részt a partiumiak, és nem csak. Amennyiben az aktuális előírások megkövetelik, korlátozni fogjuk a résztvevők számát az eseményeinken, zárt térben pedig megköveteljük a távolságtartást és a maszkviselést” — hangsúlyozta Szőcs Péter, a szervező Identitás Alapítvány elnöke. Barta Zoltán főszervező emlékeztetett: mivel tavaly a korlátozások miatt az internet lehetőségeit maximálisan kihasználva, rendhagyó formában, de megszervezték a Partiumi Magyar Napokat, így nem szakadt meg a hagyomány és a számláló sem zavarodott össze — ami azt jelenti, hogy idén már 20. születésnapját ünnepli a rendezvény. „Reméljük ezt a jubileumi születésnapot sikerül méltóképpen megünnepelni, úgy, ahogy illik. Célunk a két évtized alatt sem változott: szeretnénk továbbra is olyan minőségi szórakozási lehetőséget nyújtani, melyben mind a kulturális és népművészeti programok iránt érdeklődők, mind az izgalmas, modernebb élményekre vágyók megtalálhatják a kedvükre valót” — mondta, hozzátéve: a fő helyszín idén is a Kossuth-kert lesz, de érdekes programokat terveznek a Tűzoltótorony tövébe is, viszont a nagyobb koncertek helyszíne az új központ felújítása miatt még tárgyalások alatt áll, de mindenképp igyekeznek olyan helyszínt választani, amely lehetőséget ad minél több fesztiválozó befogadására. Egyébként a PMN részletes programját, pontos időpontokat és helyszíneket a start előtt egy héttel tudják majd ismertetni, épp a járványhelyzet okán.

Egyetlen évben sem könnyű összefűzni a rendezvény programsorát (hiszen minden sikeres PMN-nel önmaguk számára állítják magasabbra a mércét), s nem volt ez másként idén sem, ám elmondható: a jubileumi rendezvény a szatmarikumok jegyében zajlik: a nagy együttesek mellett (Kowalsky meg a Vega, a búcsúturnés Intim Torna Illegál és Zorán) sikerült a helyi zenekaroknak, előadóknak lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra, a Kossuth-kert sétányain a kézművesek és a Szatmári Termékek portékái közül lehet majd vásárolni, megnyitja kapuit (csapjait) a mindig népszerű Borudvar is, zömében szatmári itókákkal, s természetesen nem maradnak el a sportprogramok, versenyek sem. A kulturális programok kedvelői is gazdag kínálatból válogathatnak, színházi előadásoktól kezdve történelmi filmek vetítéséig és előadásokig, amelyekkel az idén 30 éves Szent István Kör ünnepli születésnapját, lesznek komolyzenei koncertek a szatmári filharmonikusok közreműködésével, folytatódik a szatmári kötődésű képzőművészek kiállításainak sorozata is, az aprónépeket bábelőadásokkal várják a Tűzoltótorony tövébe, esténként pedig a Partiumi Filmélmények keretében szabadtéri filmvetítésre várják a felnőtteket.

Szabó Kinga Mária

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

23. PMN: Micsoda buli volt! - KÉPGALÉRIA

A vasárnapi volt az idei, 23. Partiumi Magyar Napok zárónapja, amely a sok napsütés mellett, igazi programkavalkádot tartogatott a látogatók számára.
Szatmárnémeti

23. PMN: Szórakozás minden mennyiségben - KÉPGALÉRIA

Elérkezett a 23. Partiumi Magyar Napok utolsó, de az előzőkhöz hasonlóan rendkívül eseménydús napja.
Szatmárnémeti

A mesterséges intelligenciától nem kell félni!

Legalábbis a helyzet jelenlegi állása szerint…