Külföld

Ötezer amerikai katona takaríthatja a Maria hurrikán okozta romokat

2017.09.27 - 18:15

A szövetségi kormányzat minden költséget átvállal, vagyis nem a költségek 75 százalékát állja, ahogy más esetekben — írja a hvg.hu.

Az amerikai védelmi minisztérium újabb katonákat küld Puerto Ricóba, hogy segítsenek a Maria hurrikán utáni kárelhárításban. A kedd esti bejelentés szerint a következő napokban várhatóan 2500 katona érkezik Puerto Ricóra, ahol már most is 2500 katona segít a mentésben és a takarításban. Az Egyesült Államok Északi Parancsnokságának szóvivője közölte: további egészségügyi berendezéseket és mozgatható orvosi rendelőket, műholdas kommunikációs berendezéseket szállítanak a szigetre, továbbá a hadsereg egyik észak-karolinai támaszpontjáról olyan civil egység is Puerto Ricóba utazik, amely hangosbeszélőkkel, teherautókkal, szórólapokkal segíti a helyiek tájékoztatását. Brock Long, a szövetségi katasztrófaelhárítási hivatal vezetője azt mondta: az amerikai tengerészet és parti őrség 16 hajója már a Puerto Ricó-i vizeken, tíz másik hajó pedig úton van. A segélyeket katonai repülőgépekkel juttatják el az ott élőkhöz.A Fehér Ház szintén kedden este közölte, hogy fedezi a romeltakarítás költségeit, és hat hónapon keresztül fedezi a hurrikán pusztításai nyomán felmerülő egyéb költségeket is. A segítség azért jelentős, mert hasonló természeti katasztrófák esetében a szövetségi kormány a károk 75 százalékát fedezi, míg 25 százalékot a szövetségi államoknak, illetve a külső területeknek kell finanszírozniuk.

 

Donald Trump elnököt korábban demokrata párti politikusok bírálták, mert szerintük több figyelmet szentelt a labdarúgókkal és a labdarúgóklubokkal folytatott vitájának, mint Puerto Rico tragédiájának.

 

Carmen Yulin Cruz, a főváros, San Juan polgármestere azt mondta, hogy a humanitárius segítség gyors eljuttatása "élet-halál kérdése".