Szatmárnémeti

Öt tonna gomba

2013.09.26 - 10:16

Hivatalosan csak egyetlen cég megbízottjai szedhetnek gombát Szatmár megye erdőiben.

 

Nem saját szedőkkel gyűjteti be a kezelésében lévő erdőkben termő gombákat a Szatmár Megyei Erdészeti Igazgatóság, hanem az eddigi gyakorlatnak megfelelően ebben az évben is kiajánlotta ezt a tevékenységet egy magáncégnek, tájékoztatta portálunkat Cosmin Oşan szóvivő. A szedési engedély megléte a magánkézben lévő erdők esetében is kötelező, gyakorlatilag tehát gombát szedni sehol senki nem szedhet kénye-kedve szerint. A saját célra pár kiló gombát begyűjtő vagy az út mellett ezeket kosárból árusítók ellen persze nem lép fel semmilyen hatóság, tájékoztatott Oşan, ennyire szigorúan nem veszik a gomba-törvényt, ám ha valaki ipari mennyiségben „aratja” a gombát, bizony megütheti a bokáját. Ilyesmi azonban ritkán fordul elő országos viszonylatban, összegezte korábbi tapasztalataikat az erdészeti mérnök, Szatmár megyében pedig eddig még soha nem találkoztak „orvszedők”-kel, a gomba nem annyira keresett cikk, hogy megérje törvényt szegni miatta és büntetőjogi eljárást kockáztatni.

Csapadékos év

Az év első harmadában végzett becslés alapján határozzák meg az illető évre kötendő szerződésbe foglalt leszedhető gombamennyiséget, ezt egy igazgatótanácsi döntés alapján meghatározott áron a szedésre jogot nyert cég kifizeti az erdészeti hatóságnak, majd hogy mit csinál a leszedett kalaposokkal, már teljesen az ő dolga. Szintén az igazgatótanács dönt arról is, hogy az illető évre melyik cég kapja meg a gombaszedés jogát. Szatmár megye állami tulajdonban lévő erdeiben ebben az évben egy zilahi cég, a Chemada Kft. szedhet ipari mennyiségben gombát, a becslések szerint öttonnányi terméssel számolhat. Tavaly, szárazabb év lévén, mindössze két tonnára becsülték a megtermő gomba mennyiségét, tájékoztatott Cosmin Oşan, az idei, csapadékosabb év ennél jóval bőségesebb hozammal kecsegtetett.

Princz Csaba