Sport

Öt nap alatt három meccs

2015.07.13 - 18:20

Kedden a Nagybányai FCM, csütörtökön a Cigánd SE, szombaton pedig a Kisvárda SE lesz az FC Olimpia ellenfele felkészülési mérkőzésen. Mindhárom meccset idegenben játsszák a szatmáriak.

Nem a csapaton és a szakmai stábon fog múlni a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapatának a másodosztályos szereplése, mivel Csik Tibor vezetőedző irányításával úgy tűnik, hogy a legénység végzi a dolgát. Mint ismeretes, szombaton 2–1-re kaptak ki Miskolcon a Diósgyőri VTK-tól az első felkészülési mérkőzésen, ezen a héten pedig öt nap alatt három meccsen teszteli a legénységet a szakmai stáb. Kedden Nagybányán lesznek vendégei a csoporttárs FCM csapatának. A találkozót a Viorel Mateianu Stadionban rendezik 11 órától, Csik Tibi pedig két csapatra való játékoskerettel szándékozik utazni a máramarosi településre. „A mi részünkről nincs semmi akadálya a mérkőzésnek, hiszen valamennyien fel vannak erre készülve. Remélem a klub vezetősége megtalálja a módját annak, hogy elutazzunk, mert a személyszállító cégeknek adósa az egyesület – mondta lapunknak a szakvezető. – Nagybányán két csapatot akarok felállítani, külön külön negyvenöt percet kap mindegyik játékos. Elsősorban a jó játékot várom tőlük, részben számít az eredmény is” – mondta Csik Tibi, akinek a keretében két labdarúgó érkezett próbajátékra: a magyarországi 24 éves csatár, Tóth Ferenc és a szatmárnémeti születésű, de Temesváron nevelkedett 17 éves jobbhátvéd, Alex Gîţ.

Csütörtök késő délután a magyar harmadosztályban szereplő, négy Szatmár megyei focistát foglalkoztató (Tempfli Imre, Roszel Róbert, Csik Kristóf, Kinczel Ervin) Cigánd SE lesz az ellenfél Balmazújvárosban, szombaton 18 órától pedig Kisvárdán a helyi másodosztályos alakulat lesz a vendéglátó.

A keddi ellenfél egyébként már két felkészülési mérkőzést játszott: a szombaton a Cigánd SE ellen 4–2-re győztek Nagybányán, másnap pedig 3–1-re vesztettek Debrecenben a magyar élvonalbeli DVSC–TEVA együttestől.