Nagykároly

Öt kontinens növénykülönlegességei

2014.01.08 - 14:30

Jövő hétfőtől hétköznaponként 12 és 14 óra között lehet látogatni a nagykárolyi üvegházat. Vénig Zoltán, a kastélykert adminisztrátora a növények gondozásának nehézségeiről is beszélt.

 

Jövő hétfőtől már hivatalos órarend szerint lehet látogatni a Károlyi-kastély kertjében található üvegházat — tudtuk meg Vénig Zoltántól, a kastélykert idén augusztusban kinevezett adminisztrátorától. Az üvegház egzotikus növényei a program szerint hétköznaponként 12 és 14 óra között lesznek megtekinthetőek. Amennyiben az érdeklődők az említett nyitvatartási időszakon kívül szeretnének látogatást tenni az üvegházban, előzetesen kell egyeztetniük Vénig Zoltánnal a 0744-708421-es telefonszámon.

Amint arról már beszámoltunk, az üvegház, valamint a lovarda közelében található filagória a „Szatmár-Bereg és az itt élő ember” Természetvédelmi bemutatóközpontok kialakítása Géberjénben és Nagykárolyban című projekt révén, a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül valósult meg, az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint a Magyar Köztársaság és Románia társfinanszírozásával.

Az üvegház gyűjteménye bolygónk öt kontinenséről tartalmaz egzotikus növényeket. A létesítményben a teljesség igénye nélkül megtalálható az Észak-Kínából származó háromlevelű vadcitrom, a japán kenderbanán, a Közép- és Dél-Amerikában őshonos kék golgotavirág, az európai olajfa, különböző pálmafélék, valamint más egzotikus növények.

Vénig Zoltán tájékoztatása szerint meglehetősen nehéz a világ különböző tájairól összegyűjtött növények gondozása, hiszen szinte mindegyiküknek más-más hőmérsékletre van szüksége, más-más a vízigényük, emiatt már néhány növény el is pusztult az elmúlt hónapok során. „A hőmérséklet egyenletességén nem tudunk változtatni, de az öntözőrendszert kikapcsoltuk, a növényeket külön öntözzük egy ideje, hiszen mindegyikük más időközönként igényli a vizet” — magyarázta az adminisztrátor.

Mindezeket a nehézségeket leszámítva a nagykárolyi üvegház megtekintése kellemes időtöltést ígér azok számára, akik érdeklődnek a növénykülönlegességek iránt.

 

Ifj. Deák Endre