Vidék

Öt kiskorú sérült meg a balesetben

2022.05.25 - 11:30
Nagyon súlyos baleset történt május 23-án, hétfőn 22 óra körül az Érdengeleg és Érendréd közötti útszakaszon.

A szerencsétlenség során öt kiskorú sérült meg, miután a 17 éves érendrédi kamasz szülei tudta, engedélye — és természetesen jogosítvány — nélkül ült a volán mögé, majd az útviszonyoknak nem megfelelő sebességgel haladt. Emiatt elvesztette uralmát az autó fölött és az árokba borult.
A helyszínre érkezve a nagykárolyi rendőrök megállapították, hogy a baleset következtében a kocsiban utazó mind az öt kiskorú megsérült, ketten közülük (egy 13 éves fiú és egy  18 éves lány) súlyos sérüléseket szenvedtek, egy 16 és egy szintén 13 éves fiú, illetve a „sofőr” könnyebb sérüléseket szerzett.  Az alkoholszondával végzett tesztelés során kiderült, hogy az autó volánja mögött ülő kiskorú nem fogyasztott alkoholt.
A 17 éves kamasz ellen a  nagykárolyi rendőrség jogosítvány nélküli vezetés és gondatlanságból elkövetett testi sértés okozása vádjával indított eljárást. SZFÚ