Sport

Öt játékos az első edzésen

2015.08.28 - 19:00

Bianca Voica, Szmutku Renáta, Kiss Bianka, Diana Moraru és a nagyváradi újonc, Bádi Krisztina voltak jelen a Szatmárnémeti VSK első nyári edzésén, amelyet az új edző, Gamaleţ Ibi vezetett.

Kétszer annyi újságíró volt jelen a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának első nyári edzésén, mint ahány játékos eljött péntek délután a Both Katalin Sportteremben. Bianca Voica, Szmutku Renáta, Kiss Bianka, Diana Moraru és a nagyváradi újonc, Bádi Krisztina fogadta az új edzőt, a szatmárnémeti származású Gamaleţ Ibolyát, aki szerint a következő héten csatlakoznak még játékosok a kerethez. Neveket nem akart mondani, de annyit elárult, hogy egyesek közülük korosztályos válogatottak. „Én elsősorban második anyátok, barátnőtök akarok lenni, csak másodsorban az edzőtök” — hangzottak köszöntő szavai a 63 éves szakvezetőnek, aki a korábbi években a Bukaresti Olimpia utánpótlás-nevelő központjában dolgozott, de másodedzőként a fővárosi alakulat egykori felnőtt csapatának a kispadján is ült. Gamaleţ Ibi is megjegyezte egyébként, hogy ezen a találkozón több az újságíró, mint a játékos, de hozzátette, ez számára nem ad aggodalomra okot. „Azzal játszunk, amink van, de bízom abban, hogy a játékosaim a tudásuk legjavát adják majd a pályán. Most az a legfontosabb, hogy megmaradjon a szatmárnémeti csapat a bajnokságban” — folytatta.

Valeriu Neagu klubelnök azt mondta a lányok előtt, hogy nem szeretné a politikát kavarni a sporttal, majd az újságíróknak nyilatkozva a helyi tanácsosokra panaszkodott, akik nem szavazták meg csütörtökön a klub költségvetését. Ugyanakkor a játékosoknak azt mondta: „Lesznek meccsek, amelyeket megnyerünk.” Ebben csak reménykedni tudnak a szatmári sportszerető emberek, de tekintve, hogy a Nemzeti Ligában szereplő csapatok mindegyike rutinos játékosokkal fog felállni, bravúrnak számítana egy-egy VSK-siker ebben az idényben. Tekintettel kell lenni ugyanis arra, hogy a szatmári alakulat a szeptember végén kezdődő szezonban ifikkel fog felállni, és a jelenlegi keretet tekintve Voica és Szmutku tűnnek a legrutinosabb játékosoknak. Úgy tűnik, hogy a VSK felvette a kapcsolatot a csapat korábbi játékosával, a kökényesdi születésű Mészáros Anitával is, de a Franciaországban kosarazó center vélhetően nemleges választ adott. Másrészt Tarţa-Laza Enikő sem bólintott még rá a szatmári ajánlatra, a mostani helyzetben pedig még kevésbé valószínű, hogy a válogatott játékos itthon maradna még egy idényt.

A csapat felkészülési programjáról Gamaleţ Ibi azt mondta, hogy napi két edzést fognak rendezni. Egyelőre barátságos mérkőzésekről nem esett szó.