A nagykárolyi Teremi út végén levő Stella Maris Integrációs Központban óvodások és iskolások tanulnak reggeltől egészen késő délutánig. Több ez egy tanintézménynél: szebb jövő reményét adja a körzetéhez tartozó roma közösség lakóinak, immár öt esztendeje.

„Nincs olyan tagja az itt élő, dögtéri roma közösségnek, aki ne fordult volna már hozzánk valamilyen ügyes-bajos dolgával. Van, aki ruháért jön, van, akinek gyógyszert szerzünk be, míg legtöbbjüknek a hivatalos ügyek intézésében segítünk. S aztán itt vannak a mindennapok, amikor a közösség gyermekeit neveljük, hiszen óvodások és iskolások tanulnak nálunk viselkedni, írni, olvasni, tisztálkodni” — magyarázza Hompoth Lehel, az integrációs központ vezetője.

Hompothot arra kértük, sorolja fel, melyek azok az eredmények, amelyeket sikerként értékelnek. Ha vannak „mélyvizes helyzetek”, akkor ők nyilván abba kerültek, amikor öt évvel ezelőtt, a központ indulásakor elvállalták, hogy segítik a dögtéri romák felzárkózását, megpróbálva kiemelni őket abból a nyomorból, amiben élnek, s rávenni őket arra, hogy ne a pénzt várják, hanem maguk is tegyenek sorsuk jobbra fordítása érdekében.

„Ha visszatekintek az öt évvel ezelőtti időszakra, el kell ismernem, valóban nagy kihívás előtt álltunk, de úgy vélem, sokat haladtunk. Egyrészt elnyertük a roma közösség bizalmát, egyenrangú partnerként kezelnek minket, másrészt elfogadják a szabályokat, s ez meglátszik azon is, ahogy manapság élnek. Az öt évvel ezelőtti időszakkal ellentétben ma már szinte minden dögtéri házban van fürdőszoba. Sokan arra is figyelnek, hogy legyen járólap, ami segít, hogy ne a sárban gázolva kelljen a házat megközelíteni. Több lakásban mosógép is van, benn van a vezetékes víz. Ezek nagyon komoly eredmények. Az itt élők közül sokan külföldre járnak dolgozni, de többen helyben is kaptak munkát. A pénzüket pedig arra fordítják, hogy jobbá tegyék az életkörülményeiket. Ami szintén változásnak számít, az, hogy felbukkantak magyar emberek, akik nehéz szociális körülmények között élnek. Hallva, hogy mi gondoskodunk napközben a telepen élő, óvodás- és iskoláskorú gyermekekről, ide költöztek. Van egy anyuka, aki árvaházban nőtt fel, ő szintén ide költözött. Délutánig dolgozik, s azért választotta a telepet, mert így biztonságban tudhatja a gyermekét napközben. Nem ő van egyedül ebben a helyzetben, hiszen sajnos nagyon sok a rászoruló, aki lehet, azért nem tud munkát vállalni, mert nincs kire hagynia a gyermekét. Neki is menedék a központ, ugyanakkor egy lehetőség egy jobb életre” — magyarázza Hompoth Lehel.

Klaus Winter úr, aki a központ névadója is — hiszen teljes neve az intézménynek Stella Maris Integrációs Központ — Domus Klaus Winter —, a Németországi Fogorvosok Szövetségével, valamint a Szatmár Megyei Római Katolikus Püspökséggel együttműködve hozta létre ezt a házat. Amikor csak teheti, ellátogat Nagykárolyba, hogy megnézze, hogyan dolgoznak, mit tudnak felmutatni az utolsó találkozás óta. Egy hónappal ezelőtt volt utoljára a központban, s elégedett volt a látottakkal.

Mi az elkövetkező ötéves időszakra a terv? Mit szeretnének elérni? — kérdeztük Hompothot.

„A központhoz tartozó közösség egy zárt közösség. Nagyon fontos lenne az integrációjuk szempontjából, hogy találkozzanak olyan emberekkel, akik normális körülmények között élnek, hogy lássák a jó példát. Az elkövetkező öt év célkitűzése, hogy ez a közösség ne zárt roma közösségként működjön, hanem mint egy fejlődő közösség, mely őrzi roma gyökereit, de megfelel a társadalmi elvárásoknak is” — fejtette ki az intézmény vezetője.

Tőtős Tímea