Belföld

Öt év és euróval fizetünk?

2014.05.02 - 10:18

Hazánk 2019-ben akarja bevezetni az eurót — jelentette ki a legutóbbi kormányülés elején Victor Ponta miniszterelnök.

A Mediafax hírügynökség azonban úgy értesült: ezt a céldátumot nem fogja tartalmazni az Európai Bizottságnak küldendő román konvergenciaprogram. „Fontos, hogy gazdasági eredményeink tartósaknak bizonyuljanak, és teljesítsük vállalt kötelezettségeinket, hogy az ország is elérje az Európai Unió gazdasági szabványait, és 2019-ben megvalósíthassuk kitűzött célunkat, az euró bevezetését” — mondta a kormányfő. Ponta februárban úgy fogalmazott, hazánk akár „holnap is bevezethetné az eurót”, mert teljesítette a konvergenciakritériumokat, de a gazdaság versenyképessége még nem teszi lehetővé az euróövezeti csatlakozást. 2012 végéig a hazai vezetők még azt hangoztatták, hogy az ország 2015-ig vezeti be a közös fizetőeszközt, néhány hónappal később Traian Băsescu államfő már 2017-et emlegetett. A hírek szerint Románia a 2019-es céldátumra sem fog kötelezettséget vállalni: a Ponta-kabinet által előkészített idei jelentésben csak annyi szerepel, hogy az ország a konvergenciakritériumok „névleges és valós” teljesülése pillanatában fogja bevezetni az eurót. A kormányfő által korábban közölt adatok szerint a gazdaság tavaly 3,5 százalékkal bővült, az éves infláció 1,55 százalékra lassult, a jegybank pedig 3,5 százalékra csökkentette az alapkamatot. Az államháztartási hiány tavaly a GDP 2,5 százalékát tette ki, az államadósság a GDP 40 százalékára tehető, a munkanélküliség 7 százalék körüli.