Szatmárnémeti

Öt dobogós helyezés a vallásolimpia országos döntőjén

2018.04.10 - 19:10

Kimagasló eredményekkel tért haza a Szatmárnémetit képviselő csapat a Protestáns Felekezetek Országos Olimpiájának döntőjéről. A diákok öt dobogós helyet, egy dicséretet és négy különdíjat szereztek a Kézdivásárhelyen szervezett megmérettetésen.

A kézdivásárhelyi „céhes város” református kollégiuma adott otthont a Protestáns Felekezetek Országos Olimpiája országos versenyének április 5–7. között. Csütörtökön délután a patinás Vígadó színháztermében nyitotta meg kapuit a vallásolimpia. Mintegy 150 diák érkezett az ország minden pontjáról, hogy számot adjon a felkészültségéről. Külön kategóriában versenyeztek a világi osztályokba járó diákok és a teológia szakon tanulók.

Szatmár megye 13 tanulója jutott el az országos döntőre: 5 gimnazista, 4 középiskolás és 4 teológiai osztályba járó diák Hankovszky Éva és Székely Tünde tanárnők kíséretében. Az országos bizottság tagjaként Győrbíró Csilla Emese szakmódszertani előadó négy korosztály számára készített tételeket, majd javította a dolgozatokat.

A bibliaismeretet és kreativitást igénylő verseny után a diákok Bálványosfürdőre és a Szent Anna-tóhoz kirándultak. A napot táncház zárta a református kollégium diákpresbitériumának és néptáncegyüttesének szervezésében. Szombaton reggel a korai órákban került sor az eredményhirdetésre és a kiértékelésre. A központi református templomban 11 órakor vette kezdetét a díjkiosztó ünnepi istentisztelet. A díjakat Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár és Borsos Károly László kabinetigazgató adta át a tanulóknak.

Szatmár megye tanulói ezúttal is szép eredményeket értek el, az alábbiak szerint: Orendi Schmidt Hanna, a 10-es Számú Általános Iskola VI. osztályos tanulója második helyezést ért el, felkészítő tanára: Győrbíró Csilla Emese; Miklovics Anna Pálma, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium VII. osztályos tanulója szintén második helyezést ért el, felkészítő tanára: Kovács Erika; Pintea Csongor, a Bălcescu–Petőfi Általános Iskola ötödikes diákja harmadik helyen végzett, felkészítő tanára: Hankovszky Éva; Vaida Henrietta, a 10-es Számú Általános Iskola nyolcadikos diákja szintén harmadik lett, felkészítő tanára: Győrbíró Csilla Emese; Biró Kitti Odett, a Tasnádi Technológiai Líceum tizenkettedikes tanulója ugyancsak harmadik helyezett lett, felkészítő tanára: Jáger Enikő.

Dicséretben részesült Mészáros Petra, a Szatmárnémeti Református Gimnázium kilencedikes diákja, felkészítő tanára Székely Tünde.

A dobogós helyezés és a dicséret mellett különdíjban is részesültek a szatmári tanulók: Orendi Schmidt Hanna, a 10-es Számú Általános Iskola hatodikos diákja, felkészítő tanára: Győrbíró Csilla Emese; Varga Noémi Emese, a Szatmárnémeti Református Gimnázium X. osztályos diákja, felkészítő tanára: Székely Tünde;

Biró Kitti Odett, a Tasnádi Technológiai Líceum XII. osztályos diákja, felkészítő tanára: Jáger Enikő; valamint Kulcsár Brigitta Noémi, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. osztályos tanulója, felkészítő tanára: Kovács Erika.

A tantárgyversenyen elért kiemelkedő eredmények igazolják, hogy Szatmár megyében fontos szerepe van a vallásos nevelésnek. Jelentős szerepük van a vallástanároknak, akik fáradhatatlanul keresik az „igazgyöngyöket”, a belső értékekre helyezik a hangsúlyt, felfedezve a tanulókban rejlő szorgalmat, hitet, bátorságot, türelmet, őszinteséget és becsületességet.

Isten áldásával gazdagon térhettek haza a diákok, azzal a titkon dédelgetett vággyal, hogy jövőre szívesen visszatérnek, még jobban elmélyítik bibliaismeretüket, hogy a legelsők közé kerüljenek. 2019-ben Zilahon a református kollégium lesz e rangos verseny házigazdája.