Belföld

Ösztönző támogatás jár a végzősök alkalmazása esetén

2014.07.17 - 16:36

A végzősök munkaerőpiacon való elhelyezkedésének elősegítése érdekében a fiatalok és az őket alkalmazó munkaadók is ösztönző támogatásban részesülnek, számolt be Simona Derşidan.

 

 

A középiskolai tanulmányaikat idén befejezett diákok legkésőbb július 31-ig adhatják le dossziéikat a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) székhelyén, hívta fel a figyelmet Simona Derşidan, az ügynökség június 23-án kinevezett igazgatója. Aki ezen időpontig nem regisztrál az AJOFM-nél, nem lesz jogosult a munkanélküli-segélyre, azonban szaktanácsadásban és átképzésen részt vehet. A 2007-ben elfogadott 72-es törvény értelmében azon munkavállalók, akik végzősöket alkalmaznak, állami támogatásban részesülnek. Az igazgató elmondta, idén 44 végzőst (a 2013-as évfolyamból) alkalmaztak a munkavállalók Szatmár megyében a törvény adta lehetőségek kihasználásával. Ebben az évben 527 fiatalnak nyújtottak szaktanácsadást az AJOFM munkatársai, ugyanakkor 541 fiatalnak mediálást biztosítottak. A 2014-es évfolyam végzősei közül 162-en regisztráltak az ügynökségen, s közülük 15-en kaptak munkát. Annak érdekében, hogy minél több fiatalnak biztosítsanak lehetőséget a munkapiacon való elhelyezkedésre, szeptemberben általános állásbörzét szerveznek a frissen végzetteknek, illetve átképzési tanfolyamokat tartanak a munkavállalók és a munkapiac igényeihez igazodva. Ebben az évben az átképzéseken 44 végzős vett részt, közülük 20-an végezték el eddig a kurzusokat, s 12-en munkahelyet is találtak. Az igazgatónő beszámolójából kiderül, a legnagyobb igény a cukrász, szakács, víz- és gázszerelő, kereskedelmi alkalmazott, autószerelő, könyvelő, biztonsági őr, angol nyelvű kommunikáció, fodrász, manikűr, kőműves tanfolyamok iránt van a megyében.

 

A tegnap tartott prefektusi kollégiumi ülésen a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) igazgatója, Simona Derşidan számolt be a végzősökre érvényes munkatörvénykönyvi vonatkozásokról. Elhangzott, a végzősöknek a személyazonossági igazolvánnyal, a születési bizonyítvánnyal, orvosi igazolással, valamint egy, az iskola által kibocsátott igazolással kell jelentkezniük az ügynökségeken legkésőbb július 31-ig. Amennyiben a friss végzősök elmulasztják jelentkezésüket, nem lesznek jogosultak a munkanélküli-segélyre. A munkanélküli-juttatás értéke egyenlő a munkanélküli-segély felével. A támogatást 60 nappal az iskola elvégzése után ítélik meg, ebben az időszakban a frissen végzett személy ingyenes tájékoztatásban, pályaválasztási tanácsadásban és szakmai képzéseken vesz részt. Kiderült, amennyiben az AJOFM-nél nyilvántartásba vett (legkevesebb 16 éves) végzősök 12 hónapnál hosszabb időre kötnek munkaszerződést, részesülnek az első munkába állást ösztönző támogatásban, amely a mindenkori szociális referenciaösszeggel (500 lej) egyenlő. Amennyiben munkanélküli-segélyben részesülő végzős helyezkedik el a munkapiacon, akkor tovább folyósítják számára a támogatást mindaddig, amíg arra egyébként is jogosult lett volna. Azon fiatalok, akik abban az időszakban, amíg munkanélküli-segélyben részesülnek, lakóhelyüktől 50 kilométerrel távolabb vállalnak munkát, részesülnek egy első munkába állást stimuláló prémiumban, mely a mindenkori szociális referenciaösszeg kétszerese. Azon fiatalok, akiknek a munkába állás miatt lakhelyet is kell változtatniuk, a referenciaösszeg hétszeresére jogosultak. Az igazgatónő kihangsúlyozta, azon munkaadók, akik meghatározatlan időre alkalmaznak végzősöket, szintén anyagi támogatásban részesülnek. A líceumok, szakiskolák végzősei esetében 500, a posztlíceumi képzésben részt vevők esetében 600, egyetemi képesítésű pályakezdők alkalmazásakor pedig 750 lejes állami támogatásban részesülhet az érintett vállalkozó. A megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség 12 hónapon át utalja a bérkiegészítő támogatást, fogyatékkal élő pályakezdőt érintő munkaviszony esetén pedig másfél évig jár a juttatás, azzal a feltétellel, hogy a munkaadó legkevesebb 18 hónapig alkalmazza a fiatalt.