Jegyzet

Osztogatás helyett fosztogatás

2013.01.17 - 08:57

Az elmúlt évben fűt-fát ígérő Szociálliberális Szövetség (USL) most, hogy hatalomra került, titokban belátta, hogy puszta ígéretekkel nem lehet tejben-vajban füröszteni a román népet. Pedig a választások után mindenki sorsának javulásában reménykedett. A Kánaánt ígérgető kormánytagok most azt se tudják, melyik lábukra álljanak és mivel hitegessék a lakosságot, hogyan tereljék el az emberek figyelmét a megoldhatatlannak látszó problémákról. Országértékelő sajtónyilatkozatában Ponta leszögezte, hogy a nyugdíjak inflációhoz való négyszázalékos igazításán kívül idén semmilyen béremelésről nem lehet szó, de még így sem biztos a szinten tartás. A kormányfő elképzelni sem tudja, honnan gyűl be a 49 milliárd eurós kiadás, a bevételek forrásai pedig fekete lyuknak tűnnek. Pénzt csak a fejlesztésektől lehetne elvonni, de ezzel együtt járna a tőkebevonás lassulása is. Így viszont kérdésessé válik a fejlődés fenntarthatósága. Nevet a markába Traian Băsescu, akinek amiatt csökkent a népszerűsége 2010-ben, mert a Nemzetközi Valutaalappal történt tárgyalása után vállalta a brutális megszorításokat: a közalkalmazottak fizetésének, a nyugdíjaknak, a szociális juttatásoknak és más jövedelmeknek a megnyirbálását. Ponta és az USL akkor ezek miatt az intézkedések miatt kérte Băsescu eltávolítását, most viszont ők kényszerülnek hasonló döntések meghozatalára. Egyelőre igyekeznek másokra hárítani a felelősséget, de ezt aligha tehetik sokáig. Félő azonban, hogy újabb megszorítások következnek — egyre több szó esik máris az átalányadó bevezetéséről, és vélhetően ez csak a kezdet, a miniszterelnök ugyanis beismerte: növelni kell az állam bevételeit. Miből? Tizennyolcmillió lakosból négymillió dolgozik, ezek nagy része minimálbéren. Egyre több cég halad a csőd felé. Ha ezt tudták az USL vezetői, miért ígérték felelőtlenül Kánaán eljövetelét? Ha csak most jöttek rá, miért nem beszélnek a valóságról? Miért beszélnek még mindig arról, hogy mindenre lesz megoldás? A tények azt igazolják, hogy most nem osztogatás, hanem ismét fosztogatás kezdődik.

 

 

Elek György