Nagykároly

Osztályfőnöki nap Nagykárolyban

2013.04.03 - 10:02

Mintegy négyezer diák látogat ezen a héten Nagykárolyba, többek között megnézik a Károlyi-kastélyt is. Szatmárnémetiből, de a megye más településeiről is várnak diákcsoportokat.

 

A diákcsoportokat rendszerint az osztályfőnökök kísérik el, akik nagykárolyi kirándulást választottak a Tudj többet, légy jobb program keretében. Mint ismeretes, ezen a héten nincs rendes tanítás az iskolákban, a tanórákat különféle tevékenységek váltják fel. Kedden többek között a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum öt osztálya látogatott el Nagykárolyba: a VII., X. és XI. magyar tagozatos osztályok diákjai és osztályfőnökeik (Barhta Gyöngyi, Varga Diána, Schuller Elza), illetve a VI. és VIII. román tagozatos osztályok tanulói és osztályfőnökeik (Teodor Fărcăşan, Constanţa Goja).

A magyar tagozatos diákok a kastélyt, illetve egyéb nagykárolyi látványosságokat néztek meg (Kalazanci Szent József-templom, Kaffka Margit Emlékház stb.).

Szerdán 8—17 óra között nyílt nap lesz a tanintézményben, amelynek keretében a felkészítő vagy első osztályba készülő gyerekeket és szüleiket várják, hogy betekintést nyerjenek az iskola mindennapjaiba.