A gondolat gondolatokat szül, a kérdés kérdéseket.

Ősszel befejeződik az érés. Minden, ami az ember által a természetre, a természet által az emberre volt bízva, őszre elkészül, használhatóvá, fogyaszthatóvá válik. Tavasztól őszig az ember kiszolgáltatottja volt a természetnek, a természet kiszolgáltatottja volt az embernek. Az ember dolgait befolyásolta a természet, a természet dolgába sokszor próbált meg beavatkozni az ember. A természet érlelte a gyümölcsöket, az ember néha óvta, néha szennyezte a természetet. Ősszel a hervadó elmúlás látványa azt sugallja, hogy létünk változó és mulandó. Mulandó azok számára, akikben nem él ott a szerelmes újjászületés avar alatt csírázó, megújuló forrósága, ami addig tart mindenkiben, amíg nem engedi el. Az őszi beérés és elmúlás látványa, ugyanakkor az újjászületés csíráinak a megjelenése jó illusztráció a türelemre való tanításhoz. Az ősz összeköti a múltat a jövővel, türelemre int, hogy a telet nem érdemes átugorni, mert a tél érleli a csírákat, a tél után születnek a nagy szerelmek, hogy megteremjék az arcok és a lelkek ragyogását.

A gondolat gondolatokat szül, a kérdés kérdéseket.

Az őszi délutánon még néhány órára déltájban próbálgatja erejét a nap. A parkban egy padon egy idős házaspár a nyár örömeiről és a tél reményeiről beszélget. Ők elégedettek a mögöttük álló évszakoktól kapott terméssel, aminek egy részét emlékeikben viszik tovább, a másik részére reményeiket építik. Egy másik padon két fiatal ül. Mögöttük még nincsenek emlékkosarak, az ő termésük még csak ezután fog beérni, de ez az az időszak, amikor le kell tenni a jövő alapjait. Némán és érintetlenül ülnek egymás mellett, és babrálják a telefonjaikat. Nem terveznek, nem álmodoznak, nem szőnek reményeket, de elvárnak mindent, amit az élet adhat. Szemben egy másik padon fiatal anyuka és apuka kíséri szemmel játszadozó gyerekét, a másikat dédelgetik, hogy élvezze a napsütést, de meg ne fázzon. Ők valóban hiszik azt, hogy az ősz után érkező tél átmenet a megújuláshoz. Az a türelmi idő, amikor a mag kicsírázik, és új élet születik belőle. Bennük a gondolat gondolatokat szül, a kérdés kérdéseket. Ők hiszik, hogy a megújulás attól függ, hogy milyen magot vetnek el, és azt hogyan gondozzák. Az ő termésük, a legféltettebb kincsük, amit gondozni, félteni, óvni kell, ott van szemük előtt, és nem őszi, hanem tavaszi felkelő napként mosolyog rájuk.

Elek György