Sport

Ostravában játszanak a kosaras lányok

2018.01.22 - 12:22

A papírforma szerint a Szatmárnémeti VSK sima győzelmet kell jegyezzen kedden a vendéglátó SBŠ Ostrava ellen, a CEWL utolsó előtti fordulójában. Az Ostrava kosárkülönbsége az utolsó három meccsen 138–300.

Utolsó előtti csoportmérkőzését játssza kedd délután a Női Közép-Európa Ligában (CEWL) a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata. A papírforma szerint Marius Dobă edző tanítványai simán be kell huzzák a csehországi találkozót, a vendéglátó SBŠ Ostrava ugyanis az eddigi négyből egyetlen mérkőzést nyert meg a B-csoportban. Ráadásul a csapat várakozáson aluli szereplése miatt a klub vezetői úgy döntöttek, hogy az idegenlégiósok közül csak egyet tartanak meg, a többit hazaküldik. Öt egyesült államokbeli kosaras lány csomagolt és hagyta el az Ostravát, ami a csapat eredményein is azonnal megutatkozott. Az év első két mérkőzésén 53, illetve 82 (!) pontos különbséggel kaptak ki. A legutóbbi találkozón, Karlovy Varyban 71–44-es vereséget szenvedtek Jany Tibor edző tanítványai úgy, hogy két rutinosabb játékos is szerepet vállalt: az amerikai a 26 éves Suriya McGuire és a 24 éves Klara Vojtikova. A többiek mind 19–17 éves játékosok. Az SBŠ Ostrava ebben az idényben összesen négy mérkőzést nyert meg: hármat a honi bajnokságban, és egyet a CEWL csoportkörében (81–57-re győztek odahaza az Aradi FCC ICIM ellen). A honi bajnoki élvonalban a 10. helyen állnak.

Ezzel szemben a VSK ebben a szezonban összesen öt meccset vesztett el az eddigi tizenkilenből: egy kupamérkőzésen és négy élvonalbeli bajnokin maradt alul. A legutóbbi vereséget kell elsősorban felejtetni. Múlt szerdán Brassóban ugyanis alaposan leszerepelt a VSK a 70–62-re elvesztett meccsen. Az eredményen túl a gyenge játék volt bosszantó, most a morálnak jól tenne a sima ostravai siker. Ezzel is felkészülhet a VSK a január 28-i bajnoki mérkőzésre, amelyet az eddig veretlen és címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC otthonában fognak játszani.

A keddi, SBŠ Ostrava – Szatmárnémeti VSK mérkőzés 16.30 órakor fog kezdődni. A visszavágót február 14-én vagy 17-én rendezik Szatmárnémetiben.

Pesek Attila