Külföld

Összességében időben vannak

2019.10.29 - 15:21

Bekő Tamás városmenedzsert kérdeztük arról, hogy is áll jelenleg Nagykároly az EU-s beruházásaival. Befejezéshez közeli, folyamatban lévő és finanszírozásra váró projektekről is beszélgettünk.

A városi kórház hozzávetőleg 1 millió eurónyi támogatást nyert el az önkormányzattal együttműködve különféle felszerelések beszerzésére. „Még egy konzultációt tartunk a kórház szakembereivel, majd megpróbáljuk október 31-én meghirdetni az erről szóló közbeszerzési eljárást” — tudatta a városvezető.

Határon átívelő beruházás révén — mint arról több alkalommal is beszámoltunk — megújul a kastélykert hátsó része. Növényritkaságokat ültettek oda, de műjégpályát is kialakítottak. Az a beruházás tulajdonképpen befejeződött — amint az időjárás lehetővé teszi, azaz tartósan 10 Celsius-fok alatti lesz a hőmérséklet, beüzemelik a mobil korcsolyapályát. A Somos nevű városrészt szabadidőközponttá alakítják át. A kivitelező eddig tulajdonképpen az előkészületeket végezte el, a kevésbé látványos munkálatokat. Például a mocsaras területet eltüntették, befedték, elkezdték a mesterséges tó elkészítésének az előkészületeit. A projekt megvalósítása kapcsán tartják az ütemtervet — tudatosította Bekő Tamás. A városmenedzser emlékeztetett, hogy a munkálatokra még bőven van idő, azaz nem lát okot az aggodalomra.

A kisebb mobilitási projekt révén egyebek között térkövezik a város járdafelületeinek jó részét. „Hetente, ritkán csak kéthetente egyeztetünk a kivitelezővel. Jelenleg a Kaplonyi utcán dolgoznak, mindkét oldalon jól haladnak a térkövezett járdával, illetve a kerékpárúttal. Erre az évre nagyjából 4 ezer négyzetméternyi járdát és bicikliutat vállaltak be az ütemtervben, s nagy valószínűséggel kész is lesz” — fejtette ki.

Kevésbé optimális a helyzet a nagy mobilitási projekt kapcsán — mint ismeretes, ennek keretében a várost kettészelő főutat, a vasútállomás felé vezető utcát fogják aszfaltozni, de elektromos autóbuszokat is beszereznek majd. Bekő Tamás elmondta, hogy a kivitelezéssel megbízott cégnek kell elkészítenie a tervet is; minderre januárig van lehetősége. Azonban a városvezetőség szorgalmazta, hogy a főút egy kisebbik szakaszának az aszfaltozását már idén végezzék el, ám úgy tűnik, hogy ezt nem sikerül megvalósítani. „Ennél a projektnél a látványos munka a jövő évben kezdődik” — mondta sajnálkozva. Szintén nincsenek jó hírei a közvilágításról szóló nagy projekt kapcsán. „Több óvás eredményeképpen érvénytelenítettük a kiírt pályázatot, majd újra elkészítettük, és a terveink szerint október 31-én ismét meghirdetjük” — magyarázta. A csúszás ellenére egyelőre időben vannak, tette hozzá a városvezető, de elismerte: „Nem igazán úgy alakult ez a projekt, ahogy terveztük.”

A toronyházak hőszigeteléséről szóló beruházásokat az önkormányzat de facto befejezettként kezeli. (Kicsiny munkálat maradt hátra…) Mint korábban beszámoltunk róla, jelenleg a költségek pontos összegének a kiszámolása zajlik. Ennek kapcsán emlékeztetett a városmenedzser, hogy a helyhatósági döntéseket meghozó testület határozata értelmében az önkormányzat számára akár ötéves lebontásban is fizethetnek a lakások tulajdonosai. A négyből az egyik lakóközösség már teljes egészében ki is fizette a költségeket, egy másik már összegyűjtötte a teljes összeget, a többivel meg a közeljövőben egyeztetnek.

Javában zajlik a 2-es számú iskola felújítása. A városvezetőségnek a munkálatok ellentételezésére eddig sikerült körülbelül 2 millió lejt lehívnia — ez az összeg a tervezést és a munkálatok egy részét fedezte, ezt ki is fizették. Nemrégiben egy közel félmillió lejes elszámolási csomagot nyújtottak be. „Reméljük, az a pénz is megérkezik két héten belül” — mondta. Úgy tűnik, hogy a kivitelező ebben az évben további 1 millió lejnyi munkálatot tud megvalósítani. Az ígéretek szerint a kifizetések kapcsán a továbbiakban sem lesz akadozás. Persze az esetleges új kormány hozzáállásán is múlik ez (is). „Én merem remélni, hogy ami rossz, azt korrigálja, ami jó, azt viszi tovább, sőt, még jobban…” — fogalmazott Bekő Tamás nagykárolyi városmenedzser.

Egy új országos „támogatási” program is beindult. Ennek a lényege, hogy igen kedvezményes hitelt biztosítanak a különféle megvalósításokra. Nagykároly igyekszik élni a lehetőséggel. Ennek kapcsán rendkívüli határozatokat is elfogadtak a múlt héten, így a Nagykárolyi Elméleti Líceumnak és a Simion Bărnuţiu Műszaki Líceumnak kampusz minősítést adtak. A határozat alapján két pályázatot be is nyújtott az önkormányzat. Mindkettő igen nagy volumenű felújítást, modernizálást céloz meg. Az elméleti esetében nagyjából 14 millió lejt pályáztak meg, míg a szakiskolaközpont esetében 8,5 milliót.

Nincs jó hír, vagyis igazság szerint semmiféle újdonság nincs a tervezett uszoda- és a könyvtárépítés kapcsán. Az ország ezen régiójában abban a kiíráscsomagban 800 százalékos a leterheltség, azaz a kiírásban szereplő megpályázható összegnél 8-szor többet pályáztak meg az önkormányzatok. Egyelőre nincs semmi információ arról, hogy mi lesz. Esetleg átcsoportosítják az összegeket, avagy „csak” az eredeti keretbe becsomagolhatókat fogják finanszírozni. Mint Bekő Tamás elmondta, nincs új hírük. „Sajnálatosan két nagyon szép projektünkről van szó, több mint egy éve leadtuk őket, azonban továbbra is várni kell” — tette hozzá. Ellenben jelenleg úgy tűnik, hogy rövidesen aláírják az 1-es számú iskola felújításáról, kibővítéséről szóló projekt finanszírozási szerződését. A főépület teljes felújítását célozzák meg, egy kisebb tornaterem felépítését, zöldövezetek kialakítását. Egyébként ennek kapcsán két projektet is benyújtott a városvezetőség két különböző kiírási tengely mentén. A városmenedzser információi szerint jelenleg a kisebbik aláírása tűnik valószínűnek. Mindazonáltal minden bizonnyal nekivágnak majd, hiszen a biztost egy bizonytalan szebbért nem érdemes kockáztatni.

 

 

Megyeri Tamás Róbert