Szatmárnémeti

Ősszel is folytatódnak a fiatalokkal való foglalkozások

2013.09.04 - 18:50

A Hans Lindner Alapítvány több tevékenységet is szervezett a nyár folyamán a hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok számára. A törődés a vakáció lejártával sem ér véget, az alapítvány ajtaja a továbbiakban is nyitva áll a gyerekek és fiatalok előtt.

A vakáció általában azt jelenti az emberek számára, hogy van idő a pihenésre. A Hans Lindner Alapítványnál éppen fordítva van, mert ilyenkor több idő jut arra, hogy hátrányos helyzetű fiatalokkal és gyerekekkel foglalkozhassanak, többet törődhessenek velük. Ez azt jelenti, hogy együtt töltik a napot, együtt végzik a napi dolgokat. Meglátásuk szerint nem csak kikapcsolódási programokra van szükség, hátrahagyva a mindennapi teendőket, hanem ezekkel összhangba lehet hozni a kikapcsolódást.

Ahol közösen végzik a napi teendőket, ott tudnak igazán közösen játszani, kirándulni, sportolni, strandolni. A hátrányos helyzetű, legtöbbször a társadalom peremére sodródott családokban éppen ez jelent gondot, hogy a szülők nem tanítják meg gyerekeiknek saját példájuk által, milyen az, mikor a család együtt dolgozik, és ezért sem jut odafigyelés a közös kikapcsolódásra.

Az alapítvány GoStart programja által támogatott fiatalok egész nyáron reggeltől délutánig közösségben töltötték mindennapjaikat, kertészkedtek, a ház körüli karbantartásban segítettek, a fiúk építkezési munkálatokban, a lányok pedig a konyhában tették hasznossá magukat, meleg ételt készítettek, befőttekkel, savanyúsággal, lekvárral töltötték meg a kamrát télire. Az így készült termékekből két másik egyesület gyermekétkeztetésébe is be tudtak segíteni. Erőfeszítésük jutalma egy háromnapos kirándulás volt a tasnádi termálfürdőre, ahol új energiával töltődtek fel. Ismerve a fiatalok otthoni viszonyait, és azt, hogy üdülésről csak álmodoznak, nem csoda, hogy a strandolás volt a fő attrakció, melynek a szép napos idő is kedvezett.

Szintén a nyáron, 4 héten át, az Új Élet Központnál 6 értelmi fogyatékkal élő fiatalról is gondoskodtak. Napi foglalkozásként a sérült fiatalok kertészkedtek, agyagoztak, illetve hajpántokat, hajcsatokat, függönyökhöz kiegészítőket készítettek nagy lelkesedéssel. A termékeket kézművesvásárokban kínálták eladásra.

Az alapítvány több tábort is szervezett a nyári időszakban, többek között a Szent Rita Egyesület által pártfogolt gyerekek részére is, Erdődhegyen. A gyerkőcök csoportokba szerveződve, együtt főztek, asztalt terítettek, mosogattak, közösen kirándultak, játszottak, stafétáztak, táncoltak, tábortűznél énekeltek, imát fogalmaztak, testileg és lelkileg egyaránt töltekeztek. A tábor utolsó napján az ákosi strandon lubickoltak nagy örömmel.

A Reménysugár program által támogatott daganatos megbetegedésben szenvedő gyerekek és családjaik számára előbb Sárospatakon szerveztek tábort, mások Máramaros megyében jártak, eddig még nem látott, csodálatos helyeken. A Vasér-völgyben tett vonatozás, a Mocănița keskeny vágányú gőzössel, igazi kaland volt a kirándulás. A gyerekeknek rendkívüli élmény, szüleiknek pedig leírhatatlan öröm volt látni mosolyogni, önfeledten játszani gyermeküket, együtt a családdal.

Természetesen a törődés a vakáció lejártával nem érhet véget. A nehéz helyzetbe került, de ezen változtatni kész fiatalokról gondoskodó alapítványi közösség ajtaja nyitva van folyamatosan mások előtt is. A Hans Lindner Alapítvány (telefon: 0261-715136) ezúton is arra kéri a szatmáriakat, hogy ha tengődő, elcsúszott életét újrakezdeni, biztosabb jövőt építeni akaró fiatalról tudnak, irányítsák feléjük, bátorítsák őket, adjanak nekik egy új esélyt.