Vidék

Összekötik az utcákat Mezőfényen

Pályázati és saját források segítik Mezőfény fejlődését (Fotók: Mezőfény Község Polgármesteri Hivatala)
2023.02.20 - 18:37
Aszfaltozásra költi a Saligny-programban nyert pénzt Mezőfény önkormányzata. Saját erőből pedig a közintézmények némelyikének hőszigetelését szeretnék minél előbb megoldani.

A Saligny-program keretében kapott 12 750 000 lejből Mezőfény önkormányzata a községi úthálózatot és az utcákat szeretné rehabilitálni. Brém László polgármester hírportálunk kérdéseire válaszolva elmondta, a hivatal munkatársai már kibocsájtották az építkezési engedélyeket. „Nagyrészt olyan összekötő utakat kívánunk rendbe tenni, amelyek eddig kimaradtak az aszfaltozási munkálatokból. A községháza mögött futó utcát pedig felújítjuk” – részletezte a településvezető.
Amint arról korábban már beszámoltunk, a községben a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) keretében megpályázott falukorszerűsítési munkálatok utolsó simításait végzik. Tavasszal, amint az időjárás engedi, folytatják a díszfák ültetését, a zöldövezetek kialakítását. Már befejezték a járdák felújítását, így nem lesz akadálya az aszfaltozásnak. Többek között rávezetik majd a Csanálos felé futó, községi útra azokat a zsákutcákat is, amelyek utolsó házáig jelenleg aszfaltozott út visz. „Amennyiben a közeljövőben az ott fekvő telkek is beépíthetők lesznek, már folyamatos aszfaltút visz majd oda mindkét irányból” – tette hozzá az elöljáró. Az aszfaltozást előkészítő dokumentációt már összeállították, jelenleg az engedélyezetetés fázisában van a beruházás. A bürokrácia függvényében tudják majd megpályáztatni és kilicitálni a munkát, de ha minden rendben megy, akkor legkésőbb tavasszal meglesz az a 7 kilométernyi új aszfalt, amelyre a Salignyi-programban szereztek pénz. „Elhúzódhat a közbeszerzési eljárás. Amennyiben így lesz, akkor késő ősszel már nem állunk neki az aszfaltozásnak, mindenképpen megvárjuk majd a jövő év eleji, kellemes tavaszi időjárást, és egyetlen nekifutással megoldjuk a kérdést” – fogalmazott Brém.

hirek/2023/februar/mezofeny1.jpg


Hőszigetelés saját forrásokból

Az idénre még a helyi iskola épületének hőszigetelését is tervezik a mezőfényiek. Saját forrásaikból már korszerűsítették az ingatlan fűtésrendszerét, új gázkazánokat szereltettek be. A polgármester úgy véli, a jelenlegi energiaárak miatt igen nagy szükség van a hasonló fejlesztésekre, ugyanis energiatakarékosabbá kell tenni a közintézmények székhelyeit. A tervek szerint az őszi tanévkezdés már megújult épülettel várja a diákokat. A közeljövőben a községi kultúrotthon hőszigetelését is megoldják saját büdzséből. A LEADER-program keretében gallydaráló berendezést is vásárolnak a mezőfényiek, ennek a finanszírozási szerződését már alá is írták, hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást. 

Végh Balázs

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2023/februar/mezofeny2-1.jpg