Nagykároly

Összefognak a rászorulókért

2012.11.05 - 09:24

Lelkesítő műhely jellege volt a Diakónia Napjának november 3-án Nagykárolyban.

 

A Nagykárolyi Főesperesség szeretetszolgálat csoportjainak képviselőit hívták találkozóra szombaton a Szent László Közösségi Házba. A rendezvény célja a lelkesítés mellett a kapcsolatok erősítése volt különböző közösségek, és azok között, akik meghívást éreznek arra, hogy segítsenek a rászorulókon. A nagykárolyi esperességben idén a pasztorális tervnek megfelelően a szeretetszolgálatra összpontosítanak, különösen itt próbál a Pasztorális Tanács Szeretetszolgálat Munkacsoportja motivációval szolgálni.

A program elején Anderco Arnold, a nagykárolyi Házibeteg-ápoló Központ munkatársa mutatta be tevékenységüket. Elmondta, egyre több embert kell meglátogatniuk, egyre nagyobb a segítséget kérők száma. Tapasztalatuk szerint a fizikai és lelki problémák sokszor összefonódnak, az elhagyatott emberek magánya és a szűkös anyagi források nehezítik sokak életét. A találkozón felvetődött annak ötlete, hogy a különböző lelkiségi közösségek tagjai, az önkéntes beteglátogatói kör tevékenységéhez hasonlóan részt vegyenek a betegek látogatásában.

A találkozó második felében Ft. Ágoston Ferencz, az egyházmegye szeretetszolgálat csoportjaiért felelős papja beszélt a segítségnyújtás örömeiről, szintén lelkesítő céllal beszélt Gáspár Annamária kórházpasztorációs referens, rámutatva arra, hogy az örömhír megosztása a „mi feladatunk is, egy életre kapott küldetés.”