Nagykároly

Összefogással Dominikért

2016.11.17 - 14:05

Szabadtéri programmal, árverésekkel, gyűjtésekkel segíti az Împreună-Egymásért Egyesület a nagykárolyi kisfiú, Dominik szüleit, hogy a gyermek kezelési költségeit fizetni tudják.

A nagykárolyi Împreună-Egymásért Egyesület munkatársai több tucatnyi családnak segítenek immár több mint egy éve, az utóbbi időszakban viszont szinte csak azon dolgoznak, hogy a 14 hónapos nagykárolyi kisfiú, Dominik gyógykezelését biztosítsák.

„Az elmúlt hetekben szinte csak Dominik ügyével foglalkozunk. A nagyszabású kampánynak és a sok jó embernek köszönhetően eddig 1,6 millió forintot (24 ezer lej) sikerült befizetni a debreceni kórháznak. Az azóta eltelt periódusban kb. 6 ezer lej gyűlt ismét, azaz mintegy 400 ezer forint, ez az összeg hétfőn került a kórház kasszájába. Ha minden igaz, a napokban megkapjuk a végösszeget is, hisz a családnak sikerült elrendezni a magyarországi betegbiztosítást, így az elmúlt hétfőtől már nem kerül pénzbe a gyerek ellátása, ápolása. Emellett az az igazi jó hír, hogy Dominik napról napra jobban van. Köszönjük mindenkinek! Az eddig ismert számlák alapján a tartozás további 3,2 millió forint. A további adományokat az alábbi bankszámlákra lehet utalni: Tasi Iosif Stefan — RO 39BRDE310SV57798283100 — suma reprezinta: donaţie Dominik; továbbá az egyesület UniCredit Bank nyitott számlaszámára, lejt az IBAN: RO59BACX0000001175502000-s, míg eurót a RO32BACX0000001175502001-es számlaszámra, a titular de cont bejegyzéshez azt kell írni, hogy: ASOC IMPREUNA EGYMASERT EGYESULET” — hívta fel a figyelmet Lőrincz Zoltán.

Vasárnap újabb akciót szerveznek „Love Dominik” címmel. A Román Katona Emlékművénél megrendezésre kerülő eseményen mécsesekből formázzák majd meg a „Love Dominik” szöveget. A mécseseket helyben, 50 banis darabonkénti áron lehet megvásárolni. Minden egyes megvásárolt mécses hozzájárul Dominik kezelési költségeinek kifizetéséhez. A helyszínen meleg teával és zsíros kenyérrel várják az érdeklődőket. Egy menü ára 1 lej. Hat órától Tolnay István református esperessel és Radu Filip román ajkú görögkatolikus parókussal együtt imádkoznak Dominik gyógyulásáért és mielőbbi hazatéréséért a résztvevők. Az esemény délután 4 órakor veszi kezdetét, és színes zenei előadások gondoskodnak a jelenlévők szórakoztatásáról. Eső vagy havazás esetén a rendezvény elmarad, nyilatkozták a szervezők, akik a program szervezésében nyújtott segítséget ezúton is köszönik mindenkinek. Az esemény szervezésében a Nagykárolyi Művelődési Központ a partnere az egyesületnek.