Nagykároly

Összefogás révén segítettek

2019.01.29 - 16:43

Lőrincz Zoltán, a nagykárolyi Împreună-Egymásért Egyesület (ASIEE) vezetője számolt be arról, hogy egy nagykárolyi lakóházat tűzkár ért.

Többen összefogtak a segítségnyújtás érdekében, mások mellett az egyesület is jelentős pénzmennyiséggel sietett a családnak segíteni. Felhívásukban kérik azokat, akiknek módjukban áll, járuljanak hozzá ahhoz, hogy máskor is segíthessenek. A felhívásukat közöljük:

„Már reméltem, hogy ezt a telet megússzuk, de sajnos ismét tűzeset történt Nagykárolyban. Január 18-án egy lakóház kapott lángra, ennek következtében kiégett az egész ház belseje. Hála Istennek csak anyagi kár keletkezett, csak olyasmi ment tönkre, amit meg lehet venni. A házban három hölgy élt, mama, anya és annak még iskolás leánya. Ők jelenleg rokonokhoz költöztek, ameddig ismét lakható lesz a lakás. Az eset óta eltelt időben kitakarították a romokat, és a rendbehozatal is elkezdődött, épp a villanyszerelők ügyködtek a lakásban ottjártamkor. A családnak volt némi anyagi tartaléka, és a rokonok is beszálltak a segítségnyújtásba, de ez persze nem elég. Már van ígéret bútorra, hűtőre, mosógépre, vannak cégek, amelyek megcsinálják az ablakokat, ajtókat, egyebeket. Ez óriási segítség, amit a család hálásan köszön. 'Nem hittem volna, hogy az emberek ennyire segítőkészek' — mondta a kárvallott tulajdonos. Az ASIEE 5000 lejjel járul hozzá a renováláshoz. (Ez a pénz is adományokból van, nem én nyomtattam itthon, szóval: köszönjük szépen). Sajnos ezzel a mi kasszánk is kiürül, ezért aki úgy érzi, hogy bármennyivel szeretne segíteni, az tegye meg. Nem ezer lejekre számítunk (no persze vissza sem utasítjuk), itt most szó szerint minden 10 lej segítség, és előre is köszönjük. Az ASIEE számlái, ahová lehet utalni: lejes számla — RO59BACX0000001175502000; eurós számla — RO32BACX0000001175502001; Swift Code/BIC Code: BACXROBU. A magyarázathoz kérjük odaírni: tűzeset.”