Megrendülten értesült Partium és Erdély református közössége (s nem csak) a hírről, hogy összeomlott a felújítás alatt álló szilágycsehi református templom tornya - bejárati része. A több mint fél évezredes múltra visszatekintő műemléképület súlyos szerkezeti hibáit a szakemberek már korábban feltárták, ám arra senki sem számított, hogy az évszázados falak ilyen hirtelen adják meg magukat. A tragédiával határos helyzetben ugyanakkor vigaszt jelent, hogy emberélet nem került veszélybe: a romok senkit nem temettek maguk alá.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közleményében hangsúlyozta, hogy a gyülekezet felelősségteljesen, a törvényeknek megfelelően járt el a felújítás minden lépésénél. A leomlott részek újjáépítése azonban olyan anyagi terhet jelent, amely meghaladja a szilágycsehi gyülekezet lehetőségeit. Ezért az egyházkerület adománygyűjtést indított, hogy a közösség és minden jó szándékú támogató hozzájárulhasson a műemlék helyreállításához.
A felhívást bibliai igék keretezik, amelyek egyszerre szólítanak a reményre és a cselekvő szeretetre: „És megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják…” – idézik Ézsaiás könyvét, majd hozzáteszik Pál apostol szavait: „Míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel…”
A közleményt Bogdán Szabolcs János püspök és Bara Lajos István főgondnok írta alá azzal a reménnyel, hogy a közösség összefogása képes lesz erősebbé tenni mind a kőből épített tornyot, mind pedig a lelki közösség falait.
A szilágycsehi templom újjáépítése nem csupán egy régi épület helyreállítását jelenti: az elmúlt generációk örökségének megmentését és a jövőbe vetett hit kifejezését is magában hordozza. A gyűjtés pedig alkalmat ad arra, hogy mindazok, akik szívükön viselik a Partium református közösségének sorsát, tettekkel is kifejezhessék támogatásukat.
Adományaikat az alábbi bankszámlára kérik átutalni:
RO88BTRLRONCRT0T03790712 – TRANSILVANIA BANK
Ezzel a megjegyzéssel utaljanak: Szilágycsehi torony (Turnului din Cehu Silvaniei)
Kedvezményezett: Eparhia Reformata de pe langa Piatra Craiului, CUI 4390305 Cím: Nagyvárad (Oradea), str. Sulyok István 9. szám
Hírszerkesztő
(Fotó: Torkos Márk-Erik/KREK)