„Apám hitte az otthon melegét,/ Apám hitte az ünnep örömét,/ Apám hitte az apja örökét,/ S úgy hiszem, ez így volt szép.” — énekli Zorán, aki tudja mit jelent elveszíteni az otthont, a szülőföldet, azt a közösséget, amelyikhez valóban tartozott. Nem a Kánaánt, nem a jobb létet kereste, hanem a kényszer vezette és egyetlen kapaszkodója az apjától örökölt hit volt. Azt hiszem ez az, ami hiányzik a mai emberből: a hit. Hinni abban, hogy minden nehéz helyzetből van kiút. Kőmíves Kelemen, még mielőtt fogadalmat tett, hogy az első érkező feleséget keverik a mészbe, már tudta, hogy a közösségek épülő falait csak hittel lehet megtartani. Ma is tudják — kellene tudniuk — azok, akik keresik, kutatják a Kánaánt, hogy az nem a távolban van. Ma is sokan ráeszmélnek, hogy az, amit Kánaánnak hisznek semmiben sem különbözik szülőföldjüktől, a különbség csak annyi, hogy máshol idegenek. Az, ami távolról vagy egy rövid nyári utazás során szépnek látszik lehet, hogy valóban szebb mint a mi otthonunk, de érdemes elgondolkodni azon, hogy miért szebb. A válasz pedig egyszerű. Nyugat-Európa országainak nem a természeti adottságai szebbek a kelet-európai országok természeti szépségeinél, hanem az ember alkotta építmények. Azok, amelyek munkával jöttek létre. Ebben az építőmunkában nagyon sok vendégmunkás is részt vett, egy ideje már többnyire vendégmunkások építik a világ fejlett államait. Az, hogy most egyes országok ott tartanak, ahol tartanak, valamikor el kellett kezdeni a fejlődést. A második világháború után ki gondolta, hogy Németország a mai szintre emelkedik, és ki gondolta, hogy a nagy Szovjetunió feloszlik? Egyszer nekünk is el kellene kezdeni egyéni és közös otthonunk felépítését. Rá kellene döbbenni, hogy a Kánaán ott van, ahol felépítjük. Ezt az álomvilágot nem a nagyvilágban kell keresni, hanem itt, ahol elgyengült az a hit, ami több mint ezer éve ősökről utódokra szállt és mindig volt megtartó ereje. Hogy mi is tudjuk hinni az otthon melegét, az ünnep örömét, az ősök örökét, a szavak erejét, és erre a hitre megtanítsuk gyermekeinket is. Mindezek a gondolatok a Partiumi Magyar Napok alkalmából jutottak eszembe. Egy többezres magyar közösség ha tud együtt ünnepelni, miért ne tudna hinni abban, hogy egy közös otthont, egy Kánaánt is fel tud építeni, ahonnan nem elvándorolnak, hanem oda visszavágynak azok, akikben ott él még az ősök hite.

Elek György