Őrzöl valamit, hogy emlékeztessen.

Nem az a cél, hogy az egyszerűt bonyolulttá tedd, hanem az, hogy leegyszerűsítsd a bonyolultat. A problémák csak úgy oldhatóak meg, ha megvan rá a szándék. Nem másoknak kell megfelelj, de az sem lehet, hogy saját makacsságod áldozata légy. A lelki nagytakarításkor vannak dolgok, amiket ki kell dobni, de nagyon sok dolgot — ha fölöslegesek is — azért kell megtartani, hogy emlékeztessenek.

Őrzöl valamit, hogy emlékeztessen.

Megtanultad hinni a láthatatlant. Sok a kísértés, hiszen más már a világ. A modern ember számára egyre több dolgot tesz láthatóvá a tudomány. A modernség és a tudomány sok mindent megmutat, de sok mindent eltakar. Most is, mint régen, sokszor könnyebb valamit megalkotni (megteremteni), mint azt megtartani. Fény-árnyék, jókedv-szomorúság, vágyak-megalkuvások és még mennyi minden között kell választani múlt és jövő közé szorulva. Ezek csak lehetőségek. Választanod kell — melyiket akarod —, és amit választasz, azt neked kell megteremteni. Olyanra, amilyennek akarod. Akkor, amikor mindent lehet pótolni, amikor elkényelmesedett a test és a lélek. Akkor, amikor az életből hiányoznak a katarzisok. A szó elvesztette a hatalmát, mintha szükségtelen lenne, mintha fontosabb lenne a látvány. Képek, amelyeket őrzöl, hogy emlékeztessenek.

Látod, hogy sokan ott állnak egy háromszög oldalai között, tudatalatti félelem tartja rettegésben őket, folyton várják, hogy melyik oldalról lobban a pusztító láng, kétségbeejti őket fekete nyomorúságuk, szüntelen önmagukkal viaskodnak és keresik a kiutat, de minden ajtó kulcsra van zárva, vagy nincs is ajtó, csak a háromszög oldalai néznek rájuk. Sivár napok kavargó hullámai között hányódnak, megfejthetetlen álmok között.

Őrzöl valamit, hogy emlékeztessen.

Látomásaid nem álomból fakadnak, a múlt visszahozhatatlan, üresen maradnak az évek, történet nélkül múlik az idő, de a napok múlnak, a sejtek kihalnak és nem újulnak meg. Az élet végtelen, a meg nem élt napok üresek maradnak a naptárakban, és nem idézheti vissza senki sem az át nem élt dolgokat, az emlékekben a semmi nem maradhat meg, az emlékek is üressé, történések nélkülivé válnak. Az álmatlan éjszakák az álomfejtők számára is megfejthetetlenek, és megfejthetetlenek az egyedül töltött nappalok és éjszakák is. Amire álarc borul, az mindaddig ismeretlen, amíg az álarc le nem esik. Amíg a színpad sötét és néma, történhet azon bármi, ismeretlen titok marad.

Őrzöl valamit, hogy emlékeztessen.

Mit hagy maga után az emlékezet? A meg nem történt dolgoknak nincsenek feketedobozai. A fel sem lobbant szerelmekről nem írnak ódákat. A meg nem élt életeknek nem állítanak sírköveket. Az emlékezetben csak a megtörtént dolgok maradnak meg: a születés, a gyerekkor, a szerelmek, az emberi kapcsolatok, a sorstörténetek.

Elek György