Külföld

Orvosi köpenyben támadtak meg az Iszlám Állam terroristái egy kabuli kórházat

2017.03.08 - 17:30

Több mint 30 holttestet találtak Kabul központi katonai kórházában, ahol reggel hajtottak végre merényletet az Iszlám Állam orvosi köpenyes terroristái.

Legalább harminc halottja és többtucatnyi sebesültje van a kabuli katonai kórház elleni szerdai támadásnak - közölte az afgán védelmi tárca egyik szóvivője. Szerda reggel erős robbanás rázta meg az afgán főváros, Kabul egyik központi kerületét, ahol számos kormányhivatal és nagykövetség, valamint nemzetközi szervezetek irodái és vendégházai találhatók. Később az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet jelentkezett a nagy katonai kórház ellen végrehajtott támadás elkövetőjeként. A szélsőséges tálib mozgalom szerdán viszont jelezte, hogy semmi köze a katonai kórház elleni merénylethez. Az IÁ szócsövének számító Aamák hírügynökség rövid közleményben tudatta, hogy a terrorszervezet harcosai támadták meg a számos kormányhivatalnak és nagykövetségnek otthont adó Vazír Akbár Hán körzetben található kórházat. Először az épület hátsó bejáratánál levegőbe repítette magát egy fegyveres, majd társai - akik a Reuters hírügynökség szerint legfeljebb öten lehettek és orvosi köpenyt viseltek - behatoltak a kórházba, és szembeszálltak a helyszínre vezényelt különleges erőkkel. A tűzharc után, az épületegyüttes átkutatásakor a biztonsági erők több mint harminc halottra bukkantak, köztük orvosokra, kórházi alkalmazottakra és betegekre.