A Ferrari fejlesztett, de csak mértékkel, Hamilton egy jó futamban bízik, közben a Red Bull is felzárkózik. Ezek a gondolatok vezetik fel a hétvégi Orosz Nagydíjat, amelytől egyes rajongók azt várják, hogy Rosberg zsinórban a 7. futamgyőzelmét arassa.
Az oroszországi Szocsiban rendezik meg idén az első Forma–1-es futamot, amelyet a Mercedes GP német pilótája, Nico Rosberg tetemes előnnyel vár. Három futam után ugyanis már 36 pont az előnye a címvédő csapattársával, Lewis Hamilottal szemben. A brit látszólag nyugodtan tűri a megpróbáltatásokat, közben az üldözőkre is figyelnie kell, a Ferrari ráadásul egy új motorfejlesztéssel próbálja megállítani a Mercedest Oroszországban.
A szocsi pályán egyébként csak a harmadik Forma-1es Orosz Nagydíjat fogják rendezni, az előbbi két futamot Hamilton nyerte meg. Talán ez is önbizalmat adhat a britnek, akinek ez az év teli van viszontagságokkal. A legutóbbi versenyhétvégén, Sanghajban például a rajtrács végéről kellett rajtolnia vasárnap délután. No, de mi lesz ezen a hétvégén? A világbajnoki idény kezdetétől az a kérdés merül fel, hogy végre sikerül-e valamely csapatnak megállítani a Mercedest. A Ferrari nagy mellénnyel várta a szezont, ugyanis úgy tűnt, hogy 2016-ra sikerül egy olyan autót megépíteni, amely beéri a német „ezüstnyilakat”. Az olaszok autója valóban gyorsabb a tavalyinál, viszont hosszú távon úgy tűnik, hogy nem megbízhatók. De ugyanakkor felzárkózott a Red Bull Racing. Daniel Ricciardo és Daniil Kvyat is minden futamon dobogó közeli helyen zárt, sőt, az orosz Kínában fel is állt a pódium utolsó fokára. Érdemes odafigyelni tehát az osztrák csapatra is. De a Mercedest sikerül megállítani? A kérdésre még mindig nem kaptunk választ, ráadásul Rosberget a tavalyi Mexikói Nagydíj óta senki nem tudta legyőzni, és a zsinórban 7 győzelmére készül Szocsiban.
„Még csak három versenyen vagyunk túl, ha lesz egy rossz hétvégém, máris eltűnhet ez az előny. Számomra továbbra is Lewis a mérce, hiszen ő a világbajnok. A Ferrari még mindig nem mutatta meg, mire képes valójában, és a Red Bull is egyre erősebb lesz. Szerintem jókat csatázhatunk majd” — nyilatkozta Rosberg.
Újítás, de nem nagyon...
A száguldó cirkusz kedvelőinek némi reménysugárt jelentett az, amikor bejelentették, hogy egy továbbfejlesztett motorral érkeznek Oroszországban. De Maurizio Arrivabene csapatvezető szerdai nyilatkozata kissé lehangoló volt: „Lesz valami újításunk Szocsiban, de nincs olyan nagy jelentősége. Már viszonylag régen eldöntöttük, hogy a folyamatos fejlődés lesz a filozófiánk, hiszen, ha az évad elején előállunk egy teljesen új tervezéssel, semmi értelme annak, hogy később forradalmi újításokkal jöjjünk elő.” A Ferrari állítólag a turbó teljesítményét és az ERS hatékonyságát is növelte az új motorral, és Sebastian Vettel, illetve Kimi Räikkönen új első szárnyat is kap autójára. Egy kicsit maradjunk a Ferrarinál, hiszen az olaszoknak idén a rosszul megválasztott stratégia is bekavart. A gumiabroncs-beszállító Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery számít arra, hogy a versenyen ismét hosszú etapokat láthatunk majd egy-egy gumiszetten, akár a szuperlágy abroncsokon is. Hembery azonban rámutatott, hogy az autók gyorsabbak lettek tavaly óta, emiatt pedig hamarabb elhasználódhatnak az abroncsok. A két éve átadott aszfalt nagyon sima, a szocsi pályán az egyik legalacsonyabb a gumikopás mértéke az egész idényben. A 2015-ös versenyen két versenyző kivételével mindenki csak egyszer járt a bokszban.
Az idei negyedik versenyen is a szuperlágy, a lágy és a közepes gumikat lehet használni. A Mercedes két versenyzője ezúttal ugyanolyan összetételben választotta ki a hétvégén használható abroncsait: a szuperlágy keverékből 8, a lágyból 4, a közepesből 1 szettet kértek.
A ferrarisok kevesebb szuperlágy gumit használhatnak a hétvégén, ugyanúgy 6 garnitúrát rendeltek belőle, mint a lágyakból. A Red Bull és a Haas viszont agresszív stratégiával készülhet, a rendelkezésükre álló 13 szettből 10 szuperlágy lesz.
Közvetítés
A meteorológusok egyébként száraz és elég meleg, 20–22 Celsius fokos időt jósoltak erre a hétvégére, amikor Oroszországban a húsvétot ünneplik. Az európai tévénézők ráadásul „szokott” időben nézhetik a közvetítéseket. Szombaton a 12 órakor kezdődő 3. szabadedzést, majd a 15 órakor kezdődő időmérő edzést a Digi Sport 2 és a német RTL Television közvetíti (úgy tűnik, hogy a német adóra nem vonatkozik ugyanaz a korlátozás, mint amivel a M4 Sport mentegetőzik, amikor magyarázza, miért állítják le az adást a közvetítések idején), vasárnap 15 órától pedig a Digi Sport 1 és a német RTL Television közvetíti a futamot.
A vb állása
Pilóták
1
Nico Rosberg
német, Mercedes GP
75
2
Lewis Hamilton
brit, Mercedes GP
39
3
Daniel Ricciardo
ausztrál, Red Bull Racing
36
4
Sebastian Vettel
német, Scuderia Ferrari
33
5
Kimi Räikkönen
finn, Scuderia Ferrari
28
6
Felipe Massa
brazil, Williams
22
7
Danyiil Kvjat
orosz, Red Bull Racing
21
8
Romain Grosjean
francia, Haas F1 Team
18
9
Max Verstappen
holland, Scuderia Toro Rosso
13
10
Valtteri Bottas
finn, Williams
7
11
Nico Hülkenberg
német, Force India
6
12
Carlos Sainz Jr.
spanyol, Scuderia Toro Rosso
4
13
Stoffel Vandoorne
belga, McLaren-Honda
1
Csapatok
1
Mercedes GP
114
2
Scuderia Ferrari
61
3
Red Bull Racing
57
4
Williams
29
5
Haas F1 Team
18
6
Scuderia Toro Rosso
17
7
Force India
6
8
McLaren-Honda
1