Szatmárnémeti

Országos takarítási akciót hirdettek

Bárki csatlakozhat az ország legnagyobb hulladékgyűjtő akciójához / Fotó: letsdoitromania.ro
2021.09.09 - 19:00

A Let’s do it Romania! egy országos szintű takarítási akció, amely minden évben közel kétmillió önkéntest mozgat meg. A mozgalmat idén nyolcadik alkalommal szervezik meg, melyre várják a jelentkezőket. Szeptember 18-án nemcsak Romániában, hanem világszerte, a Let’s do it World mozgalom égisze alatt össze fognak gyűlni a környezetbarát önkéntesek azért, hogy közös erőfeszítéssel küzdjenek egy tisztább és egészségesebb környezetért. Ahogy a korábbi években, úgy idén is várják a Szatmár megyei önkéntesek jelentkezését is, az érdeklődők a https://shortest.link/SHj linken jelezhetik részvételi szándékukat, vagy jelentkezhetnek a Let’s do it Romania! szatmárnémeti kapcsolattartó személyénél, Achim Nataliánál e-mailben ([email protected]), illetve telefonon (0727.301.388). A kezdeményezés fő támogatója Románia Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztériuma.

A szervezők számára a legfontosabb a biztonság, éppen ezért egy, az egészségügyi minisztériummal folytatott megbeszélést követően egy sor intézkedést vezettek be, amelyeket mind a szervezőknek, mind a résztvevőknek kötelezően be kell tartaniuk a hulladékgyűjtő akció ideje alatt. A résztvevőknek az esemény ideje alatt kötelezően védőmaszkot kell hordaniuk, az előírások szerint eltakarva az orrukat és szájukat. Az akció során a kézfertőtlenítő használata kötelező. A résztvevőknek kötelező egyméteres távolságot tartaniuk egymástól. Amennyiben az adott település fertőzöttségi szintje meghaladja a három ezreléket, tilos a hulladékgyűjtési akciók megszervezése. Ott, ahol a fertőzöttségi index 2–3 ezrelék között van, tilos a száz résztvevőnél nagyobb hulladékgyűjtési akciók szervezése. Végezetül nem rendezhetők ötszáz fősnél nagyobb hulladékgyűjtési akciók azokon a településeken, ahol a fertőzöttségi szint kisebb mint két ezrelék.

A Let’s do it Romania! csapata az online térben is lehetőséget biztosít azok számára, akik tenni szeretnének környezetük védelméért. Digitális önkéntesként a Trash Out telefonos alkalmazás segítségével bárki hozzájárulhat a környezet védelméhez. Az ingyenes regisztrációt követően, amennyiben találtunk egy szennyezett területet, fényképet készítünk róla, és bejelöljük a magyarul is letölthető TrashOut alkalmazásban. A Let’s do it Romania! csapatának tagjai a 4B platformon keresztül felveszik a kapcsolatot a környezetvédelmi szervezetekkel, az önkormányzatokkal és az érdeklődőkkel, akik feliratkoztak az értesítésekre. Az értesített illetékeseknek harminc nap áll rendelkezésükre, hogy helyzetjelentést küldjenek az érintett terület állapotáról.

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Parkká válhat a régi szeméttelep

Az egyik utolsó terepszemlét tartották az illetékesek a régi, szatmárnémeti, tavaly felszámolás alá vett szeméttelepen. — építkezni ott nem lehet, de szabadidő-övezetté változtatni igen.
Szatmár megye

Horgászati tilalom lép érvénybe

Április 9. és június 8. között horgászati tilalom van érvényben Romániában. A tiltás magánvizekre nem vonatkozik.
Belföld

Amerikai vámháború: pirosba fordult a román tőzsde

Az amerikai vámok hatása a romániai autó-, bútor- és acéliparban is érezhető lesz