Szatmárnémeti

Országos sztrájk is lehet

2020.11.16 - 05:26

Rossz a hangulat az egészségügyi dolgozók körében, mert nincs elég alkalmazott, és a meglévő személyzet kimerült, miközben a koronavírusos betegek száma egyre csak nő. Elégedetlenségüknek több ízben is hangot adtak az elmúlt hetekben, most pedig országos szintű munkakonfliktus kirobbantására készül az ország legnagyobb, több mint százezer egészségügyi dolgozót tömörítő érdekvédelme, a Sanitas Szakszervezeti Tömb, ha a hét folyamán nem hagyják jóvá a koronavírus-világjárvány során a kormány által beígért bérjogokat.
A mai napon a Sanitas megyei szervezetei — köztük a Szatmár megyei, élén Aurelia Pop elnökkel — a prefektusi hivatalhoz nyújtják be követeléseik listáját, kedden pedig folytatják a sztrájkőrséget a fővárosban, délelőtt 11–13 óra között ismét a kormány épülete elé vonulnak.
„Amennyiben a hatóságok november 20-ig nem állnak elő konkrét megoldásokkal, november 23-tól kezdve aláírásgyűjtést kezdünk egy országos sztrájk kirobbantásához” — közölte az érdekvédelem. A szakszervezet egyúttal arra kér minden felelős hatóságot, hogy segítsenek megoldani a helyzetet, üljenek asztalhoz, és folytassanak tárgyalásokat annak érdekében, hogy megoldják a Sanitas által felvázolt problémákat. Kiemelték, hogy a kéréseikből nem engednek, és fenntartják a jogot arra, hogy minden törvényes eszközt felhasználjanak tagjaik érdekének védelmére — áll a közleményükben.
A szakszervezet október elején összesítette követeléseit. Az anyagi jellegű juttatások mellett a szakszervezet többek között kéri, hogy oldják fel az alkalmazások tilalmát az egészségügyben, és biztosítsák a megfelelő védőfelszerelést.

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Megkezdődött a beharangozott japánsztrájk

A Szatmár Megyei Sanitas Szakszervezeti Szövetség is csatlakozott az országos tiltakozáshoz, a szatmári intézményekben is megkezdődött a japánsztrájk.
Szatmár megye

Japánsztrájk a szatmári egészségügyben

Japánsztrájkba lépnek a Szatmár megyei egészségügyi és szociális dolgozók június 9-től. A tiltakozás mellett a betegellátás teljes mértékben zavartalan marad.
Szatmár megye

Az új bértörvény tervezete ellen tüntetnek

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete ellen tüntetnek ma Bukarestben az egészségügyi és a pénzügyi dolgozók szakszervezetei. Szatmáriak is Bukarestbe utaztak tiltakozni.