Mégis elutazik a Szatmárnémeti Unio SK három cselgáncsozója Techirgiolra, ahol szombaton rendezik a 11 éven aluliak bajnoki döntőjét.
Terely Mihály edző a hét elején még azt nyilatkozta, hogy bizonytalan a sportolók finálés „fellépése”, ugyanis – támogatás hiányában – nincs pénz egy „tengerparti utazásra”. „A gyerekek éremesélyesek, de Techirghiol nagyon messze van, a klubnak nincs fedezete ekkora hosszú utazás költségeinek a fedezésére” – mondta sajnálkozva a szakvezető. Az elmúlt hétvégén ugyanis Dominic Stan (30 kg) és a 46 kilogrammos súlycsoportban versenyző testvérpár, Sergiu és Raul Oprea vívták ki a megyeközi selejtezőn a döntőbeli szereplést.
A szülők végül úgy döntöttek, hogy vállalják az utazási és szállási költségeket, hogy gyerekeik tatamira léphessenek az ob-n. Velük tart majd Terely edzőtársa, Ramona Igna–Pal.
Saját költségen utazik el Győrbe Czerlau Doina tréner is, aki nagyobbik lányát, Mercédeszt viszi egy nemzetközi versenyre. A 15 éven aluli, 57 kilósok megmérettetésén az Unio SK cselgáncsozója is éremesélyes.