A jelenlegi mezőnyben Mexikó a legeredményesebb csapat a Konföderációs Kupán: a latin-amerikaiak hétszer vettek részt a tornán, egy arany, egy bronzérem és egy 4. hely a mérlegük.
Szombaton, az Oroszország – Új-Zélenad labdarúgó-mérkőzéssel megkezdődik a szentpétervári Krestovsky Stadionban a Konföderációs Kupa tizedik kiírása.
Mint ismeretes, a tornán nyolc ország válogatottja vesz részt. Idén, a rendező Oroszország mellett a 2014-es világbajnokság, valamint a 2015-ben és 2016-ban megrendezett hat kontinenstorna győztese lép majd pályára. Mexikó ismeri legjobban ezt a megmérettetést, hiszen a latin-amerikai állam csapata a hetedik Konföderációs Kupára készül, miután 2015-ben megnyerte a CONCACAF (Észak- és Közép-Amerikai, Karibi Labdarúgó-szövetségek Konföderációja) által kiírt Aranykupát. A rendező Oroszország mellett másik két válogatott is debütál a nemzetközi szövetség (FIFA) égisze alatt zajló tornán: a 2015-ös Copa América-győztes Chile, illetve a tavalyi Európa-bajnok Portugália.
A 2015-ös Ázsia Kupa-győztes Ausztrália, illetve a tavalyi OFC (Óceániai Labdarúgó-szövetség) Nemzetek kupájának győztese, Új-Zéland már a negyedik kiíráson vesz részt.
A 2014-es világbajnok Németország 1999 és 2005 után játszhat ismét Konföderációs Kupán.
Az Afrika Nemzetek Kupája idei kiírásának a győztese, Kamerun második alkalommal jutott ki erre a tornára.
A mostani résztvevők közül egyedül Mexikó a legeredményesebb: 1999-ben hazai közönség előtt állhattak a dobogó legfelső fokára, miután a fináléban legyőzték az akkori címvédő Brazíliát. Ugyanakkor 1995-ben harmadikok lettek, 2005-ben pedig elvesztették a bronzmérkőzést, így a 4. helyen zártak.
Ausztráliának (1997) és Kamerunnak (2003) van még egy-egy ezüstérme, míg Németország 2005-ben hazai közönség előtt szerzett bronzérmet.
A tornát az első két alkalommal (1992, 1995) úgy rendezték Szaúd-Arábiában, hogy még nem a FIFA szervezte. Ekkor Fahd király kupa volt a neve, és a házigazda mellett néhány kontinentális bajnok vett részt rajta. Az első alkalommal csak 4, a második alkalommal 6 csapat vett részt a tornán. 1997-ben vette át a FIFA a rendezvény szervezését, ekkor kapta a Konföderációs Kupa nevet, és ekkor határozták el, hogy minden második évben megrendezik. 2005-től négy évente rendezik csak meg a tornát, a világbajnokságot megelőző évben, így a kiírás házigazdája látja vendégül a mezőnyt. Ezért zajlik az idei torna Oroszországban. A szentpétervári, 69 500 néző befogadására alkalmas stadion mellett a moszkvai Otkrytije Aréna (45 ezer férőhely), a Kazán Aréna (45 ezer) és a szocsi Fisht Olimpiai Stadion (47 ezer) látja vendégül a mezőnyt.
Program
A–csoport
Szombat: Oroszország – Új-Zéland (18 óra, TVR 2, TVR HD).
Vasárnap: Portugália – Mexikó (18 óra, TVR 2, TVR HD, M4 Sport).
Június 21.: Oroszország – Portugália (18 óra), Mexikó – Új-Zéland (21 óra)
Június 24.: Mexikó – Oroszország (18 óra), Új-Zéland – Portugália (18 óra).
B–csoport
Vasárnap: Kamerun – Chile (21 óra, TVR 2, TVR HD).
Június 19.: Ausztrália – Németország (18 óra).
Június 22.: Kamerun – Ausztrália (18 óra), Németország – Chile (21 óra).
Június 25.: Németország – Kamerun (18 óra), Chile – Ausztrália (18 óra).
Június 28.
1. elődöntő (21 óra, A1 – B2). Június 29.: 2. elődöntő (21 óra, B1 – A2).
Július 2.
bronzmérkőzés (Moszkva, 15 óra); döntő (Szentpétervár, 18 óra).