Oroszország továbbra is katonai támogatást nyújt a kelet-ukrajnai szakadároknak - mondta szerdán újságíróknak Jens Stoltenberg, az atlanti szövetség első számú civil tisztségviselője, aki a NATO európai erőinek főparancsnokságán tett látogatást.
Közölte, hogy Oroszország fegyverrel látja el a szeparatistákat, kiképzést nyújt nekik, és saját katonáival is jelen van Kelet-Ukrajnában.
"Ezért felszólítjuk Oroszországot, hogy teljes mértékben vonja ki erőit Kelet-Ukrajnából, és tartsa tiszteletben a minszki megállapodást" - tette hozzá a főtitkár. Egyúttal ismét felszólította az érintett feleket arra, hogy tegyék lehetővé a nemzetközi tűzszünetellenőrök akadálytalan tevékenységét.
Stoltenberg a monsi főparancsnokságon egyeztetett Philip Breedlove amerikai légierő-tábornokkal, a NATO európai erőinek vezetőjével. Ezt követő közös sajtótájékoztatójukon mindketten óvták az Európai Uniót az energiák párhuzamos, vagyis fölösleges elfecsérlésétől annak nyomán, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy hétvégi sajtónyilatkozatában felmelegítette az önálló európai haderő megteremtésének több évtizedes, időnként meg-megpendített, aztán rendre újra elfeledett elképzelését.
A kettősségeket - hangsúlyozta Stoltenberg és Breedlove - azért lenne célszerű elkerülni, mert így is sem könnyű a rendelkezésre álló védelmi források ésszerű elosztása.