Belföld

Orosz-ukrán válság: román intézményekre irányuló kibertámadásokat hárított el a SRI

2022.02.23 - 08:56

Cristian Chirteş szenátor a testület aznapi üléséről tájékoztatta a sajtót. Ezen részt vett a SRI igazgatója, Eduard Hellvig is, aki arról számolt be a parlamenti bizottság tagjainak, hogy miként érinti a román nemzetbiztonságot az orosz-ukrán válság.

A szenátor a SRI igazgatójának beszámolója alapján elmondta: már tavaly novembertől, az orosz-ukrán válság körvonalazódásakor 'kisebb léptékű' kibertámadások érték a román állam intézményeit és az ország kritikus infrastruktúráját, ám ezeket a hírszerző szolgálatnak sikerült elhárítania.

Cristian Chirteş nem kívánta megnevezni a támadások romániai célpontjait. 'Minisztériumokról, ügynökségekről van szó' - jegyezte meg.

Az Ukrajnából érkező esetleges menekülthullámról a szenátor elmondta, a belügyminisztérium országos tervet dolgozott ki a befogadásukra. Szerinte a Romániába érkező menekültek száma attól függ, hogy milyen mértéket öltenek az Ukrajnára irányuló orosz katonai akciók. Hozzátette, a román hatóságok akár több százezer menekült érkezésére is felkészültek, és gondoskodnak arról is, hogy egyikük se lépjen be ellenőrizetlenül az országba.

Cristian Chirteş tájékoztatása szerint a bizottság ülésén Eduard Hellvig kitért az orosz-ukrán válsághoz kapcsolódó félretájékoztatásokra és az álhírjelenségre is, amelyek Romániát is érintették. 'Ez az orosz agresszió egyik válfaja' - jegyezte meg. A szenátor példaként említette a bukaresti orosz nagykövet legutóbbi nyilatkozatait. Szerinte a diplomata 'ahányszor csak teheti', félretájékoztat, és Romániára, a NATO-ra és az EU-ra hárítja a felelősséget a térségben kialakult helyzetért. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Feloldotta a román hírszerzés az 1989-es forradalom ügyiratainak titkosítását

A 12 kötetre rúgó, 3280 lapot tartalmazó vádirat szerint 1989. december 22. (Ceauşescu menekülési kísérlete) és december 30. között mintegy 12 millió 600 ezer töltényt lőttek ki Romániában.
Belföld

Iohannis: a Román Hírszerző Szolgálat a nemzetbiztonsági rendszer alapintézménye

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) a nemzetbiztonsági rendszer alapvető fontosságú intézménye, mivel feladata a kiberbiztonság megteremtése, a román gazdasági érdekek védelme, valamint az energia- és élelmiszerbiztonságot fenyegető kockázatok nyomon követése — írta Klaus Iohannis szombaton a Román Hírszerző Szolgálat napja alkalmából kiadott üzenetében.
Belföld

Alkotmánysértőnek bizonyult Romániában a hírszerzés bevonása a bűnüldözésbe

Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság szerdán azokat a jogszabályi előírásokat, amelyek mindeddig lehetővé tették, hogy a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) bevonják a bűnüldözésbe.