Ünneplőbe öltözött fiatalokkal, kezükben virágcsokrokat tartó felnőttekkel van tele a város, akik tanévzáró vagy ballagási ünnepségekre mennek, vagy onnan jönnek. Így van ez mindig az évnek ebben az időszakában. A fiatalok örülnek annak, hogy véget ért az iskolai év, ünnepelnek, buliznak, most talán nem is igazán gondolnak arra, hogy amikor valami véget ér, hamarosan elkezdődik egy új korszak, egy új út, aminek nem lehet látni a végét. De ott vannak a remények, ott van a szándék, hogy:„Majd én megmutatom…”. Jó lenne tudni: hányan vannak, akik a nyolcadik, de főként a tizenkettedik osztály elvégzése után összegezni tudnak? Szembe tudnak nézni a valósággal és igyekeznek rájönni, mi az oka annak, hogy a líceumi képzés színvonala csökken, mégis évről évre többen jutnak be egyetemekre és főiskolákra? Fel kellene tenni a kérdést: mi volt a jó és mi a rossz az elmúlt időszakban? Szereztek-e annyi, de főként olyan tudást a végzősök, amelyek felhasználhatók lesznek a későbbiek során? „Nem az idő halad, mi változunk…” — írta Madách. Tudnak-e a mai fiatalok úgy változni, hogy el tudják dönteni, mi az, amit el kell fogadniuk vagy meg kell tagadniuk a rohamosan változó világ kínálataiból? Mert a világ egyre könyörtelenebb változásokat hoz, ezekhez kellene igazodjon az iskola, a pedagógus, a diák és a szülő. És ehhez kellene igazodjanak a döntéshozó politikusok is, akik az évzáró ünnepségeken ott ülnek a fő helyen, a mikrofonok elé állva elmondják jókívánságaikat, de huszonöt év alatt képtelenek voltak megalkotni és elfogadni egy olyan tanügyi törvényt, ami valóban elősegíti a minőségi oktatást. Tanévnyitókon és tanévzárókon sokat beszélünk a szülői és a pedagógusi példaadás fontosságáról is. A példaadás egyik formája az is, hogy jelesnek minősített Szatmár megyei iskolák tanárai nem járatják gyerekeiket abba az iskolába, amelyiknek minősége az ő munkájuktól függ. Ezeknek a példamutató tanároknak a gyerekeit követve mennek egyre többen külföldre tanulni, ezzel az itteni iskolák színvonala csökken, a tanárok pedig panaszkodnak, hogy képtelenek eredményeket elérni, sőt, attól is félnek, hogy előbb-utóbb még a munkahelyük is veszélybe kerülhet. „Nem az idő halad, mi változunk…”, de a mi változásunktól függ a jövő. Az a jövő, melynek formálásáért felelősek vagyunk, mint ahogy mi is folyton arról beszélünk, hogy mit hol rontottak el elődeink, milyen rossz döntések következménye az, hogy sok minden nem úgy van, ahogy szeretnénk.

Elek György