Iskolás koromban gyakori volt az a mondás: „Inkább kérdezz kétszer, mintsem tévedj egyszer!” Nem is volt hiány abban az időben a kíváncsiskodó kérdésekből. Pedagógus ismerőseim mondják, hogy ma már egyre ritkábban történik meg, hogy a diák, ha valamit nem ért, kérdez, vagy éppen amiatt kíváncsiskodik, mert többet akar tudni. Pedig az önmegismerés, a fejlődés és a kibontakozás útján azok érnek el pozitív eredményeket, akik megtanulnak kérdezni. A kérdésekre kapott válaszok hozzásegítik az embert, hogy meghozza élete nagy döntéseit. Sokszor a legnagyobb döntések sem eredményeznek pozitív lépéseket, nem vezetnek oda, hogy értelmi és érzelmi szinten is kialakuljon egyfajta stabilitás, de ezek a döntések határozzák meg jellemünket, tulajdonságainkat, a világhoz fűződő viszonyunkat. Mondhatja bárki, hogy őt nem érdekli, hogyan tekintenek rá a környezetében élők, nem lehet úgy visszavonulni, kizárkózni a közösségből, hogy az ne legyen hatással rá. A legszűkebb körű közösségi életünkben — a párkapcsolatunkban — sem lehet azt mondani: „Eddig tartott. Vége.” Mindig érez vonzalmat a másik iránt, és ha azt hiszi, hogy az csak ösztön, akkor máshol kell keresni a hibát. Aki tud kérdezni, az folyamatosan együtt él a kérdéseivel. Ha a kérdések újabb kérdéseket szülnek, akkor már tény, hogy az érdeklődés nem hiábavaló. Vannak kérdések, amelyek éveken át ott élnek a tudatunkban, és ott maradnak mindaddig, amíg nem kapunk rájuk választ. Mert valahol a tudatunk és érzésvilágunk mélyén ott él az a vágy, hogy rendezzük a rendezetlen dolgainkat, ehhez kell az elhatározás, ezek miatt vetődnek fel az újabb és újabb kérdések. A kérdések megválaszolásában, a döntő helyzetekben a legfontosabb, hogy megtaláljuk azokat az érveket és tényeket, amelyek segítenek a reális döntések meghozatalában. Lehet dönteni érzelmi alapon, és lehet dönteni tudatosan. Hosszú távon dől el, hogy a kettő közül melyik az, ami egy pár, egy család vagy egy közösség életében működőképes. Mert a döntéseket majd tettek kell hogy kövessék, ezen elvek alapján kell előrelépni. Ami a pillanatnyi céloknak megfelel, az nem biztos, hogy hosszú távon is eredményes. A pillanatnyi örömök, sikerek és eredmények jövőbe történő átvezetése nem egyszerű, de lehetséges. Ezt kell megtanítani a mai gyerekeknek, fiataloknak és nagyon sok felnőttnek is. A holnap örömeinek a csírái ott vannak mindenkiben, de azokat táplálni és éltetni kell ahhoz, hogy felnövekedjenek. Könnyelműség ezekre nem odafigyelni, azt remélve, hogy a pillanatnyi örömök múlhatatlanok. Minden pillanatban fel kell tenni a kérdést, hogy mi legyen a következő lépés, ha a pillanatnyi örömöt halhatatlanná akarom tenni.