Milyen tulajdonságokkal kell rendelkezzünk, hogy a szerelmet megtartsuk és építsük, hogy ne múljon el? Gyakran mondjuk azt, hogy fellángol a szerelem, tart valameddig, s egy idő után a tűz lankadni kezd. A szerelem elmúlik, és marad helyette a szeretet. Van, amikor az sem.

— Mi a szerelem? Hogyan alakul ki? Milyen előnyei vannak? Mi történik velünk, amikor szerelembe esünk?

— A szerelem egy három összetevős, mély érzés, amelyben az intimitás, szenvedély és elköteleződés van jelen. Amikor egy nő szerelembe esik, létrejön egy erős polarizáció azáltal, hogy nő és férfi vonzódni kezd egymáshoz. Karinthyt idézve: „Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” Egy szuper nő vonzani tud egy szuper férfit. Egy nem kiforrott nő — akinek gyenge a női energiája — egy gyenge maszkulin energiájú férfit fog vonzani. Nem jellemző, hogy egy gyenge energiájú nő egy nagyon erős energiájú férfit vonzzon, vagy egy nagyon erős energiájú nő ki tudjon elégülni egy nagyon gyenge energiájú férfi szerelme által. Ez fordítva is igaz. Ilyen szempontból a hasonló vonzza a hasonlót — nem tulajdonságok, hanem energia szintjén. Szerelmes állapotunkban felébred bennünk a vágyakozás, a ragaszkodás, az eszményítés és az odaadás. Emiatt szokták mondani, hogy a szerelem vak, racionális szinten mondhatni érthetetlen, ugyanis az eszményítés miatt mi a szerelmünket másképp látjuk, és az odaadás vágya miatt mindent megtennénk érte. Nyilván ennek is van egy törvényszerűsége, de nem a mi megszokott gondolkodásmódunkkal fogjuk ezt megérteni, hanem érezni tudjuk, csak a szívnek a törvényeivel lehet értelmezni.

— Milyenek a szív törvényei?

— Életünk folyamán mindannyian bizonyos mentális sémákat építünk fel magunkban, neveltetésünknek, szociális közegünknek, kulturális szokásainknak megfelelően, amelyeket a „szív törvényei” felrúgnak. Időnként beleszeretünk olyan valakibe, akibe „nem szabad” — Rómeó és Júlia modern korban: más nemzetiségű, vallású, beosztású (főnök-beosztott), korú, magasságú vagy a barátnőm társa stb. Beleszeretve valakibe, akibe racionálisan nem akarnánk, mert bonyodalmat okoz, alkalmunk van arra, hogy személyiségünk csiszolódjon, szembekerüljünk olyan helyzetekkel, amelyekben döntés elé vagyunk állítva, és meg kell haladjuk addigi magunkat. Bármilyen szerelemben olyan egymásra figyelési képességünk van, hogy egyszerre hívjuk egymást telefonon, egyszerre mondunk ki szavakat, ilyen jellegű „transzracionális” dolgok történnek velünk, azaz magas fokú szinkronban vagyunk. Nyilván a szerelemben nem mindenki éli meg ezt a magas hőfokot. Beteljesedett szerelem az, amikor az intimitás, a szenvedély és az elköteleződés magas fokát tapasztaljuk meg. Romantikus szerelem esetén magas az intimitás és a szenvedély, alacsony az elköteleződés; fellobbanó szerelemben magas a szenvedély, alacsony az intimitás és az elköteleződés; üres szerelemben magas az elköteleződés, alacsony az intimitás és a szenvedély; és így tovább. Amennyiben mindhárom hiányzik, nincs szerelem.

— Mi történik még a szerelem idején?

— Szerelem idején az egónk a szerelem minőségének mértékével lecsökken. Azaz minél jobban szeretünk, annál kevésbé nagy az egónk, és minél nagyobb az egónk, az tisztán mutatja, hogy annál kevésbé szeretünk. Mindent, ami én vagyok, feladok érted, még pontosabban a benned lévő isteni minőségért (nem a másik egójáért — ezért ez nem áldozat és nem kihasználás). Ha a szerelem nem teljesedik be és/vagy elmúlik, akkor utólag sajnáljuk, amit odaadtunk. Ha a szerelem beteljesedik, akkor örömmel tölt el az, amit odaadtunk, így nemesítve a lényünket.

— Mi van akkor, ha a pár azonos szinten indul, de a továbbiakban az egyik félnek jobban fejlődik a személyisége?

— Ez többször előfordul, mint gondolnánk, és egy válaszutat jelent. A nők azok, akik ezt gyakrabban elindítják, de ők azok, akik a kapcsolat kedvéért könnyebben vissza is tántorodnak. Ha a férfiak elindulnak a személyiségfejlődés útján, ők kevésbé fognak a kapcsolat kedvéért visszahátrálni. Ha bármelyik részről egy ilyen történik, akkor a kapcsolatban létrejön egy feszültség, mert valamelyik fél már mást hisz, gondol, érez, cselekszik, mint korábban. Ez a feszültség két szélsőséges irányt tud eredményezni. Ezeken belül lehetnek elágazások. Az egyik az, hogy az a személy, aki fejlődött, magával húzza a másikat, és mind a ketten fejlődnek, mert a szerelem miatt a másik nyitott erre. Viszont van olyan, hogy a kapcsolat már nem eléggé szerelemalapú, viszont a ragaszkodás nagy, és ilyenkor aki fejlődött, az ebből fakadó feszültséget csökkentve feladja új mivoltát, és inkább „visszazsugorítja” magát. A másik kimenetel, hogy megszakad a kapcsolat, mivel a fejlődésből adódó különbség egyre nagyobb. Ezért van az, hogy sokan félnek szeretni, mert akkor az életüket már nem úgymond kiszámítható dolgok irányítják.

— A szerelemben milyen szerepet kapnak a félrelépések?

— Megtörténik, hogy valaki szerelmes lesz egy olyan személybe, aki „nem illik a racionális képbe”, előre látható, hogy felkavarja az életét, ugyanis a mi kultúránkban a monogámia az elfogadott, még akkor is, ha mindannyian tudjuk, hogy léteznek szeretői viszonyok, amelyeket kevésbé értünk, ha nem velünk történnek, de egyedinek és elkerülhetetlennek tartjuk, ha részesei vagyunk. A szerelem nem a racionális törvényszerűségek alapján működik, habár ha értjük a szív törvényét, egyből megmagyarázhatóvá válik. A szerelem házasokkal is létrejön, akkor is, ha azok nem akarják. Ilyenkor a kérdés az, hogy szabad utat engedek-e annak megnyilvánulásának. Ezt van, hogy elfolytjuk, és van, hogy kibontakoztatjuk.

— A szerelem mennyire korhoz kötött?

— Nincs olyan, hogy a szerelemnek lehet adni egy korszakot, hogy az fiatalon érjen egyszer, de végérvényesen és persze kölcsönösen. Sokan szeretnék, ha az a fiatalkori szerelem megmaradna örökké, és nem komplikálná az életüket, ha esetleg később szeretnek bele valakibe. Jó az, ha van mellettünk valaki, mert bizonyos dolgokat, amiket nem csinál az egyik, azokat megcsinálja a másik. A közös élet könnyebb, mint egyedül élni. A társadalom úgy van berendezkedve, hogy előnyben részesíti a párkapcsolatban élőket. Ha van egy esemény, egy rendezvény, ciki egyedül menni. Kapcsolatra több nő vágyik, mint férfi, a férfiak ilyen szempontból autonómabbak, de más az, amikor valaki vágyik egy kapcsolatra, nem a szerelemre, nem arra az érzésre, ami felkavar, hanem egy érzelmi üzletre, amikor egyik is ad valamit és a másik is.

— Mi tartja tűzben a szerelmeket?

— Kevés ismeretünk van arra vonatkozóan, hogy kell egy szerelmet tűzben tartani. Azaz ezt nem tanítják iskolában. Viszont, ha belegondolunk, elméletileg egyszerű. Amikor a tűz égett, mitől égett? Hát pont azokat a dolgokat kell megtenni, amiket akkor (minőségi idő, másikra való tényleges odafigyelés, romantikus viselkedés stb.). A kapcsolat elején sok mindent hajlandóak vagyunk cselekedni, amit utána elhagyunk, mivel ez nagy energiabefektetés, de ha belegondolunk, normális, hogy ha a tüzet nem tápláljuk, kialszik. A kapcsolatot segíti, ha annak van egy mindkét fél által meghatározott célja. Miért vagyunk mi együtt? Ezt a kérdést azért nem szeretjük feltenni, mert sokszor kizökkent minket a komfortzónánkból, de valójában itt kezdődik a tanuló fázis.

— Milyen típusú kapcsolatokban élünk?

— Egy elmélet szerint háromféle kapcsolat van. Az egyik a függő, amikor azért kell egy partner, mert bizonyos szempontból nem tud az egyén egyedül élni: ezen a szinten a nő nem tud/szeret célokat meghatározni, döntéseket hozni, az anyagi lehetőségei sem kielégítőek stb. A férfinak is szüksége van a nőre, a kapcsolati melegségre, érzelmekre, és mert úgy-ahogy megosztottak a kompetenciák, sarkítva fogalmazva: a nő érez, a férfi gondolkodik, és kiegészítik egymást. Az egyik fél a domináns, a másik alárendelt. A világháborúk ideje alatt és utána ez megváltozott. A párok elszakadtak egymástól, és egyedül kellett boldogulniuk. Elkerülhetetlenül létrejött egy személyiségfejlődés, ezek a „felosztások” megszűntek. Így létrejött a második típusú, az egyenlő felek közötti kapcsolat, ahol a szabadság és a függetlenség fontos, a jogoknak és kötelezettségeknek egyenlő mértékű az elosztása. Mindenki boldogul egyedül, ezért a felek akkor maradnak együtt, ha az mindkettőnek megéri. Személyiségfejlődés szempontjából ez egy érettebb személyiséget mutat; aki már nem függ a társától, egyedül is jól tud élni, viszont ez a kapcsolódás stabilitásának, tartósságának a rovására mehet. A harmadik szintű kapcsolatokban az intimitásban és az elején említett önátadásban fejlődve újra tartós kapcsolatokban tudunk élni, függőség nélkül, és újra a másikra figyelve, mindkét fél célja boldoggá tenni a másikat, ezért mindkét fél boldognak ítéli meg az együttlétet. Igazán, szenvedélyesen és tartósan szeretni és intim beteljesedésben lenni csak ezen a szinten lehet. Ha szerelmünk nem csupán deklaratív, hanem a mindennapi cselekvéseinkben is megjelenik, a szerelmet örökre fenn tudjuk tartani. Különben a hormonok játéka kb. két év után megszünteti a szenvedélyt.

— Miért diktálják ezt a hormonok?

— Biológiailag programozva vagyunk a létfenntartásra és fajfenntartásra. A fajfenntartás szempontjából nem feltétlenül az az előnyös, ha egy kapcsolatunk van, hanem az, hogy minél gazdagabb, variáltabb legyen a génállomány, ami akár azt is jelentheti, hogy több kapcsolata legyen egy embernek, mert az biztosítja a színességet. Két év elég arra, hogy egy gyermek megfoganjon, megszülessen, utána jöjjön egy másik génállomány, hogy a faj megmaradása továbbra is biztosított legyen. Ha csak erre a biológiai determináltságunkra hagyatkozunk, annyit tudunk, mint az állatok. Azonban minden ember ennél sokkal több, fejlődésre született, magasabb rendű vágyaink vannak, örök szerelmet szeretnénk, amiért viszont tennünk kell, hogy bekövetkezzen nagyobb arányban, mint a „véletlen”. Egy kapcsolat tud egy életre is szólni, az ember tud tenni azért, hogy a szerelem örök maradjon. Ne csak a kapcsolat maradjon meg, hanem a benne lévő érzelem is, ami létrehozta. A szerelemben cselekedni kell. Amikor szerelmesek leszünk, ezt csináljuk, utána, ha azt biztosnak érezzük, vissza akarunk térni a régi szokásainkhoz, s ezáltal a szerelem kegyelme visszazsugorodik.

— A szerelem jó vagy rossz irányban határozza meg az ember életét?

— A jó vagy rossz fogalma attól függ, hogy milyen szemszögből nézzük. Személyiségfejlődés szempontjából a szerelem szinte százszázalékos módon jó irányban változtatja meg a személyt. Ha a racionalitás oldaláról nézzük, akkor a szerelem nem mindig jó irányban változtatja meg a személyt, ugyanis a szerelmes új emberként viselkedik, és a környezete ehhez kell alkalmazkodjon. Nem szerelmesként nehéz megérteni ezt a változást. Nagyon sok példa van arra, hogy egy nő a szerelem kedvéért elengedi az addigi dolgait. A szenvedélynek olyan erős hatása van egy nőre, hogy elenged minden más jellegű kapcsolatot ,és csak arra az egy férfira fókuszál. Ilyenkor a barátok azt kérdezhetik: mostanáig ilyen-amolyan módon viszonyultunk egymáshoz, mi ez a változás? Nekem azért nem biztos, hogy tetszik, mert én is meg kell változtassak valamit, hogy alkalmazkodni tudjak az új helyzethez. Egy másik dolog, hogy mivel a szerelemben nagyon nyitottak leszünk a másik fél irányába, szinte azonnal át tudunk venni tulajdonságokat, szokásokat stb. Ha ezek az átvett tulajdonságok, szokások értékrendünkben előrébb vannak, akkor azt mondjuk, jó hatása volt a szerelemnek, ha megvetjük az átvett tulajdonságokat, nézeteket, szokásokat, akkor azt mondjuk, nem volt ránk jó hatással a kapcsolat.

— Mi az oka annak, hogy egyesek nem találnak magukhoz való társat?

— Érdemes megvizsgálni, hogy jó helyen keres-e valaki, és amire vágyik, az az igazi vágya, vagy csak azt hiszi, hogy az. Klasszikusan azok nem találnak maguknak társat, akik nem a kompetenciájuknak megfelelő társat keresnek. Az érthetőség szempontjából például számokban kifejezve, ha van egy tízes skála, amelyen (szépség, okosság, jóság stb.) valaki 2-es, de egy 6-os, 7-es, 10-es társra vágyik, az a kapcsolódás nagyon nehezen tud létrejönni, és kevés az esélye, hogy fennmaradjon. Annak a 10-es személynek a 2-es kevés. Az ilyen személyeknek hibás az értékrendjük, hibás énképet alakítanak ki magukról, és olyan társat vonzanak magukhoz, amilyet nem akarnak elfogadni, habár az való hozzájuk, mert olyan emberek jönnek felénk, amilyenek mi vagyunk, vagy nem jönnek, mert mi sem teszünk lépéseket feléjük. Tudni kell azt is, hogy ha azért keresünk kapcsolatot/szerelmet, hogy minket tegyenek boldoggá, akkor olyan társat vonzunk, aki szintén azt várja, hogy őt tegyék boldoggá. És mivel mind a kettő a másiktól várja saját boldogságát anélkül, hogy tenne valamit a szerelméért/kapcsolatáért, ez nem fog bekövetkezni. Mi kell elkezdjük a cselekvést, és akkor válaszként a másik is nagyobb valószínűséggel tesz értünk. Igaz az a mondás, hogy amit adok, azt kapom vissza. Aki elkezd valakiért nagyon sokat tenni, annál majdnem biztos, hogy egy idő után a másik személy pozitív módon válaszol rá. Vannak kivételek is persze, de ott érdemes végiggondolni, hogy akarok-e olyan párkapcsolatot, amelyikben csak egyik fél a cselekvő. Összefoglalva: az örök szerelem, a kapcsolati boldogság a mi kezünkben van. Ha ebbe az irányba befektetünk, akkor annak megjön a gyümölcse. Ki mint vet, úgy arat. Ha most elkezdjük, nemsokára élvezhetjük a boldogító hatásokat.

Elek György