Szatmárnémeti

Origami a japán héten

2014.06.19 - 11:02

Papírhajtogatást (origami) tanulhattak tegnap a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házában az érdeklődők a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, valamint a kolozsvári Japán Barátai Egyesület által közösen szervezett Japán Kultúra Napjai fesztivál keretében. A rendezvény közel egy héten keresztül tart, melynek látogatói a keleti kultúra egyes elemeivel ismerkedhetnek meg. A foglalkozások délután háromtól ötig zajlanak — tegnap az origami-műhelyben fél négy körül közel 15 érdeklődő igyekezett elsajátítani a papírhajtogatás technikáját. Ma délután udon-kóstoló lesz, ahol a tradicionális japán metéltet lehet megízlelni, majd babakiállítás nyílik. Pénteken háromtól ötig az Etegami műhely állítja ki festett üdvözlőlapjait, utánuk a Shuji műhely mesterei következnek, akik a japán írásjeleket mutatják be, szombaton pedig a kimono-bemutatót tartanak.