A Radnai- és Máramarosi-havasok vonulatai között, több mint kétezer méter magas csúcsok ölelésében, végtelen erdők és mezők vonzásában, a tiszta levegő és jéghideg források nyomán megérinti az ember szívét az igazi szabadság.

„Napfényes tetőkre hívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorító és elnyomorító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és szívével.” Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők

A Radnai-havasok a Keleti-Kárpátok északi csoportjához tartozik, annak legmagasabb, alpesi jellegű hegysége. A Visó, az Aranyos-Beszterce, a Nagy-Szamos és a Szalva határolják. Nagyrészt kristályos metamorf kőzetek építik fel, sok helyen üledékes kőzetrétegek övezik, míg déli oldalán itt-ott vulkáni tevékenység során keletkezett andezitek és dácitok is felbukkannak. A hegység déli nyúlványai jellemzően hosszabbak és lankásabbak, mint az északiak. Legmagasabb hegytömbje a főgerincből észak-északnyugat felé ágazik, de maga a főgerinc is jelentős részben 2000 méter fölött hullámzik. A hegység arculatát tengerszemek és vízesések díszítik, a mészköves részeken pedig számos barlang található.

Mi Szatmárnémetiből indultunk útnak, és Erdély egyik legmagasabb vízesését választottuk célul, a legendás Lóhavasi-vízesést.

A hosszú út rengeteg látványosságban bővelkedett. Megemlíthetjük a szaploncai Vidám temetőt, a Huta-hágót, a Tisza völgyét vagy éppen Máramarossziget történelmi templomait. Borsa városát elhagyva egyre közelebb kerültünk a még hófoltokkal tarkított hegyekhez.

Az igazi kaland Borsafüredről indult. A település csodálatos helyen található, s ezt a természet adta lehetőséget maximálisan ki is használják turisztikai szempontból, panziók serege várja a kíváncsiskodókat. A vízeséshez legkönnyebben a libegővel juthatunk el, amelyről az egész szurdok belátható, legelők és kéklő csúcsok ölelnek körbe.

A Borsai-hágó nyugati völgyéhez kapcsolódik a tatárjárás záróepizódja is. 1717 augusztusában a török szultán parancsára hatalmas sereg rontott a vidékre. A beözönlő hordák szörnyű pusztítást vittek véghez, végiggyújtogatták és -rabolták Beszterce vidékét és a Mezőséget, illetve Máramaros, Ugocsa és Szatmár megyék nagy részét. Több ezer lakost ejtettek foglyul és hurcoltak magukkal. Aztán amikor összegyűltek a megyei csapatok, és egyesülve ellenük indultak, a fosztogató had jobbnak látta mielőbb menekülőre fogni. A Borsai-hágóban azonban eltorlaszolták a völgyet a parasztok, és így sikerült rajtuk ütni és kiszabadítani a foglyokat.

A libegőtől könnyű erdei séta vezet a vízesés lábáig. Az ösvény mentén kerítésszerű fenyősor és minden kanyarban kis pihenők, padok találhatók. Hamarosan teljes szépségében kibontakozik a fák mögül az ország egyik legmagasabb vízesése. Mint hosszú hajfonat, egy darabig egy ágban, aztán három ágra szakadva zubog alá a víz. Lábánál megannyi óriási kőszikla, mintha csak a turistákra várna. Ezeken fel lehet kapaszkodni a vízesés közelébe, hogy megérinthessük ezt a csodát.

Mint minden különleges természeti jelenséghez, a Lóhavasi-vízesés keletkezéséhez is legendák fűződnek.

Az egyik a már említett tatárjárás emlékét idézi. A borsai lakosok legjobb lovaiból álló ménes a mélybe vetette magát, nehogy a tatárok igájába kerüljön. E legenda szerint a lovaikat sirató gazdák sűrűn hulló könnyeiből gyűlt össze a víz, ami a sziklafalon alázúdul. A másik legenda arról szól, hogy a Gonosz-kő legelőjén a ménesre szemet vetett egy medve. Hogy csapdába csalja a lovakat, egy viharos éjszakán a szakadék felé terelte őket. A lovak megzavarodva a csattanásoktól a mélybe zuhantak. A legenda szerint az elpusztult állatokról kapta a nevét a Lóhavas, a Lóhavasi-vízesés, a közelben levő forrás és a havas északi oldalán levő katlan, a Lovak hídja is.

A csodálatos környezet szinte megbűvölt minket, és kíváncsian indultunk útnak, hogy a vízesés forrását is felfedezzük. A Prislop-hágón keresztül közelítettük meg, a felvonót elhagyva, a domboldalba vágott jobb oldali úton. Több helyen is hófoltokkal találkoztunk április vége ellenére is. Az ösvény bevezetett a fenyőerdőbe, ahol több kilátón megcsodálhattuk a környező csúcsokat, míg a fák tövében szégyenlősen bújtak meg a krókuszok. Amit itt még ritka csodának tartottunk, a későbbiekben, a mezőségen hatalmas lila foltokban mutatkozott meg, több millió virágban. Egyszerre volt havas tél és zöldellő, virágzó tavasz. Egészen az Asztal-rétig sétáltunk, ahol az út kettéágazik: a jobb oldali a Lóhavasi-vízesés felé, míg a bal oldali az Aranyos-Beszterce forrástavához. Ide csatlakozik be a borsafüredi libegőtől is az út. Kis emelkedőn át elérkeztünk a legendában is említett lovak szállásához. A kerítés mögött még gyöngyöző patakként csobog a víz, majd a Radnai-havasok egyik büszkeségének számító Gonosz-kőről kb. 80 méter magasságban zúdul alá. Ott álltunk a vízesés felett, amelynek felső fonatát majd' egy méter vastag hóhíd ölelte át. A távolban a város házai, a felvonó útja és a Radnai-havasokat alkotó hatalmas hegyek gerincvonulata. Látva a természet alkotta óriásokat, hozzámérve olyan kicsi és törékeny az ember.

Most még nem találkoztunk lovakkal, de májustól októberig itt szoktak legelni. Mint ahogy szintén nyár elején virágzik az erdélyi havasszépe, a rododendron is.

A vidék remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt úgy kezdő, mint haladó túrázók számára. Az 50 kilométer hosszú hegygerinc több mint 20 különböző túraútvonalat kínál a kirándulóknak, amelyek segítségével gleccsertavakat, vízeséseket és barlangokat járhatnak be. A túrázók mellett a téli sportok kedvelői sem fognak unatkozni a hideg évszakban, ugyanis a hegység közel tíz, különféle nehézségi szintű sípályája közül válogathatnak. Minden évszakban tökéletes kirándulóhely.

Szöveg: Habarics Ilona

Fotók: Habarics Zsolt