Ezzel csúcsot döntött a versenysorozat, amit már tizenhatodik éve rendez meg a Román Autóklub (ACR) szatmárnémeti fiókja és a szatmárnémeti Auto-Karting Rider’s SK. „Ezen a futamon körülbelül húsz új nevezőnk is van, aminek nagyon örülök” – mondta Seletye Dávid versenyigazgató. Szatmár, Máramaros, Kolozs, Beszterce-Naszód, Arad, Bihar és Szilágy megyéből érkeztek pilóták.
A szatmárnémeti Transilvania sugárútra tervezett utcai verseny időzítése is remek volt, hiszen mostanra a koronavírus-járvány miatt elrendelt korábbi megszorítások feloldása – illetve a jó időjárás – rengeteg nézőt vonzott ki a Szamos-töltés oldalára. És aki kiment, az nem bánta meg, mivel rendkívül szoros futamokat láthatott. A pályarekordot a járomszoros bajnok Szabó Róbert állította fel, akinek nem kellett sok, hogy egy perc alá nyomja le a köridőt. A zilahi pilóta végül 01:02.68 perces idővel teljesítette a közel két kilométeres pályát a Subaru Imprezával, amivel meg is nyerte szombaton a nyílt versenyt.
A legfőbb üldözője, a szatmárnémeti Florin Stecka a nyilt versenyvben egy másodperccel tudott javítani a köridején (01:05.57 az AH2 kategóriában, 01:04,64 a nyílt versenyben), viszont ez szombaton arra volt elég, hogy a dobogó harmadik fokára állhasson fel, ugyanis a második helyen a nagybányai Veress István zárt, aki a második körben 01:03.72-es időt autózott.
Szatmári uralom volt az AH1 kategóriába, ahol folytatódott az „apa-fiú csata”: ezúttal az idősebbik Vajda, a többszörös bajnok Zsolt volt a gyorsabb, fia, Andrei másfél másodperccel maradt le mögött. A harmadik helyre a szintén „vén róka” Kui Ferenc zárt.
RALLY SPRINT, 3. FORDULÓ, DOBOGÓSOK
Junior korosztály
1. Balog Dominik szatmárnémeti, Honda Civic
2. Mihai Călin Temian szatmárnémeti, Toyota Passeo
3. Laurențiu Marica nagybányai, Seat Leon
Női verseny
1. Bianca Silaghi újnémeti, VW Beetle
2. Maya Alexia Ștefăniță felsőbányai, Dacia Sandero
3. Csáki Renatte nagybányai, Toyota Celica
DH1 kategória
1. Adelin Călin kolozsvári, Opel Corsa
2. Nelu Daniel Rus naszódi, Honda Civic
3. Alex Moldovan gardánfalvi, Mazda
DH2 kategória
1. Claudiu Iosef aradi, Renault Twingo
2. Adrian Borzescu kolozsvári, Logan 1.6
3. Dănuți Alin Mihiș nagybányai, Opel Corsa
AH1 kategória
1. Vajda Zsolt szatmárnémeti, Suzuki Swift
2. Vajda Andrei szatmárnémeti, Suzuki Swift
3. Kui Ferenc szatmárnémeti, Honda Civic
AH2 kategória
1. Petrás Ervin szatmárnémeti, BMW E36
2. Dănuț Manole nagybányai, Renault Clio
3. Mihai Filip nagybányai, Peugeot 306
AH3 kategória
1. Florin Stecka szatmárnémeti, BMW 318
2. Veress István nagybányai, Opel Manta
3. Alin David szatmárnémeti, BMW E46
AH4 kategória
1. Szabó Róbert zilahi, Subaru Impreza
2. Lihor Ádám szatmárnémeti, Subaru WRX
3. Szalonna Zsolt egri, VW Golf
Nyílt verseny
1. Szabó Róbert zilahi, Subaru Impreza
2. Veress István nagybányai, Opel Manta
3. Stecka Florin szatmárnémeti, BMW 318
Pesek Attila
Fotó: dincolodesport.ro