Vidék

Orgonaszentelés volt Ombodon

2012.12.10 - 10:12

Az ombodi református templomban vasárnap felavatták a húsz éve nem működő, most teljesen felújított orgonát. Az 1871-ben épített orgonát Bors László tusnádi orgonaszakértő újította fel.

 

Jobb Domokos, az Ombodi Református Egyházközség lelkipásztora már a délelőtti istentiszteleten az adventi várakozás lényegéről beszélt, annak a fontosságáról, hogy adventi időszakban mennyire elkerülhetetlen nemcsak a hívő, hanem minden ember számára a megtisztulás, hogy méltóképpen tudjuk fogadni az eljövendő királyt. Nem csak mi készülünk, az Úr is készíti azokat, akik számítanak az ő befogadására. Az ige üzenetének nem az a lényege, hogy megrekedjen, hanem hogy tovább folyjon. Utat kell készíteni, fel kell ébredni, és másokat is ébreszteni kell. Nem az ébresztő szavai, hanem Isten Szent Lelke kell bekerüljön a szívekbe. Az emberek olyan megváltóra várnak, aki mindent megbocsát, az pedig nem más, mint Jézus, aki a karácsonyi fényekkel megmutatja a tiszta élet útját. Csak az a kérdés, hogy van-e megfelelő súlya a mi életünknek, hogy példát tudjunk mutatni mások számára is, hogy részesüljenek a karácsonyi csodában.

Zenés istentisztelet

A délutáni zenés istentiszteletnek az volt a szerepe, hogy megáldják és bemutassák a teljesen felújított orgonát. Az ombodi református templom orgonáját Országh Sándor budapesti mester építette 1871-ben. Körülbelül húsz éve hallgatott el, ez év tavaszán kezdték el annak javítását. A munkálatok kifizetésének egy része pályázati úton nyert pénzből történt, a másik része a hívek adakozásából. A felújítást Bors László tusnádi orgonaszakértő végezte úgy, hogy az orgona manuális fújtatóját elektronikusra cserélte. A zenés istentiszteleten Genda Árpád Szabolcs pettyéni és ifj. Geréb Miklós irinyi lelkipásztor játszott az orgonán. Az ötszáz lelkes ombodi egyházközség az utóbbi évek során több egyházépítői munkával dicsekedhet.

Elek György