Szeptember elején ismét összegyűltek a román gyártmányú autók szerelmesei Lengyelországban.
Idén immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Drum Bun (Jó utat) elnevezésű, veteránautó-parádét. A négynapos esemény Krakkóból indult, és a festői Krakkó–Częstochowa-fennsík vidékein zajlott, ahol a középkori várak és lenyűgöző tájak adtak hátteret a különleges találkozónak.
A szatmáriak most sem hiányoztak a rangos nemzetközi eseményről: öt Dacia 1300 és 1310-es volt jelen, amelyek nagy sikert arattak a helyszínen. A magyarországi és romániai megyékből, sőt Csehországból érkező autórajongókkal együtt több mint 150 résztvevő mutatta meg, hogy a veterán járműveknek mindig különleges varázsuk van.
A parádé során az érdeklődők százai csodálták a kiállított autókat, a programban pedig kulturális fellépések és hivatalos találkozók is szerepeltek. A színpadon George Negrea, Diu Oșan, Silvia Negrea-Șuth és a kolozsvári De la lume adunate együttes gondoskodtak a jó hangulatról.
George Negrea, a romániai Drum Bun Klub elnöke elmondta: 2026-ban, ötéves szünet után, újra Romániában szeretnék megszervezni a találkozót. Mint részletezte, Szatmár megye különösen fontos kapu a lengyel turisták számára, hiszen kevesebb mint 300 kilométerre fekszik az országhatártól.
A lengyelországi esemény ismét bebizonyította: a régi Daciák nemcsak nosztalgiát ébresztenek, hanem közösségeket is összehoznak – és ezzel egyúttal Szatmár jó hírét is öregbítik külföldön.
Hírszerkesztő
(Fotók: Drum Bun Klub)