Külföld

Orbán: továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb Magyarországon

2019.10.14 - 07:15

A mai önkormányzati választáson bebizonyosodott, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb pártszövetség Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap esti a kormánypárt eredményváróján.

A kormányfő kiemelte: nehéz választási kampány, "nagy és nyílt politikai csata" volt, ahogyan annak "egy pártok közötti versenyre épülő demokráciában lennie kell".

A miniszterelnök köszönetet mondott minden magyar választópolgárnak, aki elment és leadta a szavazatait. Gratulált mindenkinek, aki nyert: a polgármestereknek és a megválasztott képviselőtestületi tagoknak, továbbá külön gratulált a Fidesz-KDNP színeiben mandátumot nyert polgármestereknek, akik "közül nagyon sokan hosszú évek kemény munkájával érdemelték ki ezt a bizalmat".

Azt mondta: a biztos szavazatokat nézve, a listás szavazatokat tekintve a "lassan már szokásossá váló 50 százalék fölötti eredményt" most is hozni tudták.

Hangsúlyozta: az elmúlt kilenc évben az volt a szokás, hogy a kormánytöbbséget adó politikai erő adta Budapest vezetését is, de ma a fővárosiak úgy döntöttek, hogy "most valami más következik". Ezt a döntést tudomásul vesszük, és az ország és a Budapesten élők érdekében készen állunk az együttműködésre - közölte.

Orbán Viktor megköszönte Tarlós Istvánnak az elmúlt 9 évben végzett főpolgármesteri munkáját. "Nem fogjuk elfelejteni", hogy ő volt az, aki "kirángatta a várost a csődhelyzetből", elsősorban neki köszönhető, hogy ilyen szép fővárosunk van, amely biztos lábakon áll és amelyre mind büszkék lehetünk - fogalmazott.

A kormányfő megjegyezte: Budapest vesztett egy polgármestert, de ő nyert egy kiváló tanácsadót.

Megköszönte a vidéki Magyarországnak a bizalmat, és azt mondta: a jövőben is "számíthatnak ránk a vidéki magyar emberek".

Kifejtette: a megyei jogú városokat tekintve 13-ban továbbra is Fidesz-KDNP-többség van, és ami a megyei közgyűléseket illeti, 19 megyéből 19-ben nyertek. Az ötezer lakos feletti települések kategóriájában 147 Fidesz-KDNP-s polgármester lesz, ami a települések több mint felét jelenti - közölte.

A kormányfő azt hangoztatta: továbbra is a Fidesz-KDNP-szövetség a legerősebb Magyarországon, "ennek tudatában és ennek megfelelően is fogunk majd viselkedni". "Nekünk továbbra is Magyarország lesz az első" - tette hozzá.

Megjegyezte: Magyarország szempontjából az is fontos, hogy Lengyelországban a kormányzó párt megnyerte a mai választást.

Orbán Viktor azzal zárta szavait, hogy "értékelni és elemezni fogjuk az eredményeket", és ennek megfelelően alakítják a Fidesz-KDNP politikáját az elkövetkező időben.