"Értékelem és megértem az újságírói tevékenységet, jómagam is kacérkodtam ezzel a szakmával pályafutásom elején. A bármely működő demokrácia garanciájául szolgáló szólás- és sajtószabadság elkötelezett támogatója vagyok. Ugyanakkor azonban hasonlóképpen fontosnak tartom az állampolgárok korrekt tájékoztatáshoz való jogát, és elutasítom az álhíreknek a szólásszabadság nevében történő terjesztését" - fogalmaz Orban.
A miniszterelnök hangsúlyozza, ebben az évben sürgető egészségügyi, társadalmi és gazdasági intézkedések közepette ünnepeljük a sajtószabadság világnapját, és ebben a kontextusban még fontosabbá válik az emberek tájékoztatása. Hozzáteszi, a koronavírussal kapcsolatos információátadás legfőbb tényezőjeként a média is részt vesz az emberek millióinak egészségét veszélyeztető és az életünket radikális megváltoztató vírus elleni küzdelemben.
"Az új koronavírus megjelenéséről szóló első hírektől kezdve az újságírók beszámoltak az első vonalban küzdő orvosok erőfeszítéseiről, közvetítették a lakosságnak a hatóságok egészségügyi óvintézkedésekkel kapcsolatos üzeneteit, és szóltak az emberek elvárásairól. Ezért is köszönetet kell mondanunk munkájukért, annál is inkább, hogy ebben az időszakban a közönség tájékoztatása életbevágó fontosságú az egészségügyi biztonság érdekében" - áll még az üzenetben.
Orban rámutat, a kormány és a minisztériumok "folyamatosan és átlátható módon" közlik a vírus terjedését fékezni hivatott és a polgárok védelmét szolgáló döntéseket, az újságíróknak pedig meghatározó szerepük van abban, hogy ezek az információk gyorsan eljussanak a közönséghez, legyenek világosak és ne torzuljanak.
A miniszterelnök ugyanakkor emlékeztet, hogy a kormány elindít egy tájékoztató kampányt, amelynek a médiaipar támogatása is célja, "anélkül azonban, hogy ez bármi módon befolyásolná a sajtó szabadságát" - nyomatékosítja.