Belföld

Orban: Az egészségügyi miniszter tisztégben tartása kizárólag az USR-PLUS politikai felelőssége

2021.04.12 - 17:59

A parlamentben adott nyilatkozatában Orban rámutatott, az egészségügyi tárca vezetőjének tisztégben tartása kizárólag az USR-PLUS politikai felelőssége, a PNL azonban "aggodalommal követi" a minisztériumnál történteket, annál is inkább, hogy a járványhelyzet miatt ez a tárca van kitéve a legnagyobb megpróbáltatásoknak, és a járvány harmadik hullámának közepén nagyok az elvárások a tárca vezetésével szemben.

A PNL elnöke szerint a koalíciót alkotó valamennyi pártnak ki kell értékelnie saját miniszterei munkáját, és ha valamelyik tárcavezető nem teszi a dolgát, saját pártjának kellene javaslatot tennie a leváltására. Az alkotmány előírásai szerint elegendő érv birtokában a miniszterelnök is javasolhatja egy miniszter menesztését, függetlenül attól, hogy mely párt tagja - tette hozzá.

"Mi egyértelműen úgy véljük, ha a miniszterelnök úgy ítéli meg, hogy egy miniszter nem látja el a feladatát, nem ülteti gyakorlatba a kormányprogramban előírtakat, vagy olyan helyzeteket idéz elő, amelyek kihatnak a kormány működésére, jogában áll javasolni az illető leváltását" - fogalmazott.

Orban kiemelte, az egészségügyi minisztérium kapcsán már "nagyon sok probléma" felmerült, ezért "alapos" és "objektív" vizsgálatra van szükség, illetve amennyiben nem áll be "számottevő javulás" a minisztérium tevékenységében, a tárcavezető leváltása is szóba jöhet.

Újságírói kérdésre válaszolva a PNL elnöke azt mondta, meglátása szerint nem vezet a koalíció felbomlásához, ha a miniszterelnök az egészségügyi miniszter menesztése mellett dönt. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Hálapénz-térkép: Szatmár megye csak úgy virul

Múlt hónapban 22 szatmári páciens és hozzátartozó jelezte, hogy hálapénzt kértek tőle a Szatmár megyei kórházak valamelyikében.
Belföld

Romániai kórházakban fognak kezelni palesztin gyerekeket

Alexandru Rafilă kijelentette, hogy romániai egészségügyi intézményekben fognak kezelni palesztin gyerekeket, akik az izraeli hadsereg Gázai-övezetet érintő támadásaiban megsérültek.
Belföld

Egészségügy: kevés a munkavállaló sok az ellátott

Kevesebb mint hatmillió romániai munkavállaló fizet jövedelme 10 százalékának megfelelő állami hozzájárulást, hogy 16 millió ember egészségügyi ellátását biztosítsa.