Alig pár hete kezdte meg működését a HUB Human Unity Boost közösségi tér, de már számtalan jól sikerült rendezvény és program van a hátuk mögött — igazolandó nem csak létjogosultságát, de az igényt is egy olyan hely iránt, amelynek alapja a megítélésmentesség, ahol „el vagy fogadva úgy ahogy vagy, s neked csak az a dolgod, hogy megéld azt a tevékenységet, azt a találkozást, azt a beszélgetést amiben benne vagy.”

A SPONTÁN Műhely gondolata két színművész —  Sosovicza Anna és Frumen Gergő —  fejében fogalmazódott meg; két olyan emberében, akik nagyon szeretnek felnőttekkel és gyermekekkel foglalkozni, és akik szerettek volna különböző színházi foglalkozásokat tartani számukra. De az is körvonalazódott: nem csupán egy próbatermet szeretnének, hanem egy közösségi teret — s a megfelelő tér, pontosabban hely keresgélése közben találkoztak össze az Erdélyi Kárpát Egyesületet vezető Márk-Nagy Jánossal és Bartha Botonddal, akik szintén helyet kerestek. Végül közösen bukkantak rá Szatmárnémetiben az Ady Endre utca 6. szám alatti épületre, amely otthona lett mindkét entitásnak, amelyeknek fontos a közösségépítés és közösségteremtés.

És persze a színjátszás — a SPONTÁN IFI középiskolás műhely most indult el, szerda délutánonként várja az érdeklődőket: „Játszunk. Improvizálunk. Kipróbáljuk, milyen kilépni a hétköznapokból, és belépni egy másik történetbe”, illetve némiképp ezen műhelyek folytatása lesz a két nyári diákszínjátszó tábor is, amelyekbe két korosztály (V. – VIII. valamint IX. –XII. osztályos) tagjait várják, függetlenül attól, hogy előtte részt vettek-e bármilyen hasonló tevékenységben.

S hogy miért gondolják, hogy fontos akár egy 12 évesnek, akár egy 16 évesnek, hogy részt vegyen egy ilyen színjátszó táborban, mit hozhat ki belőle, milyen pluszt kap, amit egész évben nem kap meg családjában, iskolai közösségében, bármilyen saját közösségében?
„Szeretném elérni, hogy kilépjenek a mindennapi dolgokból, lelassuljanak, elkezdjenek befelé figyelni, lépésenként megismerni önmagukat a tábor játékain, gyakorlatain keresztül, amelyek rá fognak épülni improvizációs technikákra, drámapedagógiai gyakorlatokra, játékokra, színésztechnikára. Szeretném, szeretnénk, ha ezeken a gyakorlatokon, és az egész izgalmas, kreatív táboron keresztül meg tudjanak nyílni a gyerekek.” — mondja  Sosovicza Anna. 
Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy kilépjenek a versenyhelyzetből, a megfelelési kényszerből, ami mindennapjaikat kíséri, teszi hozzá  Frumen Gergő. „Ars poetica szerűen is gondolhatunk erre: a megfelelési kényszert szeretnénk teljesen kiiktatni belőlük erre a hétre, illetve amennyire csak lehet. A közös alkotást fejleszteni: magamra is figyelek, magamat is felfedezem; azt, hogy hogyan reagál a testem, hogy mi a tér, mi a ritmus vagy hogyan tudok kapcsolódni a másikhoz — ezeken felül pedig azt is, hogy ezekben a gyakorlatokban, jelenetfejlesztésekben vagy kollektív történetmesélésben hogyan tudok a másikra is odafigyelni, anélkül, hogy bármilyen külső nyomás lenne vagy nehezedne rám. Egyszerűen csak kíváncsiságból.”

Hatalmas az igény a kapcsolódásra, de nem tudják hogyan kell kapcsolódni

Mind a kisebb, mind a nagyobb kamaszok nehezen boldogulnak — vagy majdnem teljesen ismeretlen számukra — a fizikai interakciókkal; kis túlzással meg kell ismertetni velük az érzést, hogy egy másik szuszogó lény ott áll mellettük, vannak reakciói; hogy lássák a másikat, belenézzenek a szemébe, mosolyogjanak rá. Mindezek a nem is olyan rég természetes dolgok ma nagyon sok fiatal számára ismeretlenek, mert egyszerűen korlátozottak a fizikai interakciók. És nem ők tehetnek róla, hanem a világ amelyben élnek. Miközben fiatalokban, kamaszokban, gyermekekben hihetetlenül nagy az igény a kapcsolódásra — a másik emberhez, önmagukhoz, a világhoz, a világ történéseihez. A kapcsolódás kialakításában is sokat segítenek a különféle szerepjátékok, mint ahogy a teljesítményszorongás feloldásában is.
„Nem baj, ha tévedsz, itt nálunk tévedhetsz, nem versenyzünk egymással, és persze a táborzáró előadásban sem az lesz, hogy ki a jobb és mennyivel jobb a másiknál. A HUB az nem egy versenyhelyzet; nem egy olyan tér, ahol másokkal szemben kell valamit jobban megmutatni. Mindenki egyenlő benne és közösen készítünk olyan történeteket, amelyek érdekelnek bennünket és számunkra fontosak. Én ebben hiszek.” — summázza Sosovicza. Hozzátéve azt is: a technológia fejlődésének, a digitális világnak ugyan nem tudunk megálljt parancsolni, viszont meg tudjuk teremteni a gyermek, kamasz számára azt a teret, hogy letegye kezéből az okostelefont, s ne virtuálisan, hanem valóságba élje meg a közösségi létet.

A színészettel kacérkodók vagy egyáltalán nem kacérkodók számára is hasznos

„Érdeklődtek a középiskolások közül olyanok is, akik szeretnének ebbe az irányba elmozdulni, szeretnék kipróbálni magukat, hogy mennyire illik hozzájuk ez a hivatás, ez a művészeti ág. Nyilvánvalóan kínálunk olyan eszközöket is, amelyekkel ők is tudják magukat fejleszteni, de itt válik érdekessé a dolog, hogy azok akik színészek szeretnének lenni tudnak találkozni ugyanezen a helyen és csodálatosan együttműködni azokkal, akik egyáltalán és soha nem szeretnének színészek lenni., csak egyszerűen ki akarnak engedni, meg akarják ismerni saját magukat, egy kicsit másképp akarják felfedezni a létezésüket térben és időben.” — részletezi Frumen Gergő.
Mindketten az elmúlt évek, táborok tapasztalatával mondják: a SPONTÁN műhelyek, illetve táborok azok számára is jó „oldódási pont”, akik nehezebben szólalnak meg közösségben, nehezebben fejezik ki magukat, vagy szeretnék bármilyen helyzetben jobban feltalálni magukat. 

Milyen lesz, hogyan telik majd egy tábornap?

Mindkét tábor bemutató előadással zárul a hatodik napon, addig pedig „az első napokban nagyon sok ráhangoló gyakorlat és workshop lesz, amelyek segítenek ahhoz, hogy el tudjunk kezdeni közösen történeteket és jeleneteket építeni. És onnantól kezd érdekessé válni, amikor elkezdünk arra hagyatkozni: őket mi érdekli, mire kíváncsiak, őket mi foglalkoztatja — ezért is fontos, hogy két különböző korosztálynak hirdetjük. Hogyan tudnak majd fuzionálni azok a drámapedagógiai formák, amelyek tudnak adni egy keretet és hogyan tudjuk ezt különböző színészi technikákkal tovább boncolgatni, míg végül eljutunk odáig, hogy létrejön egy előadás. Reményeink szerint és persze az igényeket felmérve lesz lehetőség megismerkedni különböző mozgásszínházi formákkal, különböző nonverbális és verbális színházi kifejezési módokkal is.” — mondják. 
Kiemelve azt is: természetesen lesznek bizonyos általuk megszabott határok, de úgy fognak  biztonságos keretet nyújtani, hogy a gyermekek/fiatalok kreativitása felszabadulhasson. „Érezniük kell azt: mi tudjuk, mit szeretnénk, felkészültek vagyunk és egy biztonságos környezetben meg tudjuk teremteni azt, hogy mindenki érvényesülhessen — így tud ez egy partneri viszony lenni. Mi kínálunk egy keretet, célokat és eszközöket, de hogy milyen irányból jönnek, milyen élményekből táplálkozva fogunk oda eljutni, azokat ők határozzák meg.
Nem szabad erőltetni, ami nem esik neki jól, viszont meg kell találni, mi az ami jólesik — ez a mi feladatunk. Az övék pedig: engem elfogadnak, és én megtanulom elfogadni a másikat – ezért is jó egy ilyen tábor.”

Szabó Kinga Mária