Nagy Regina, a Brighella Bábtagozat rendezője és férje, Nagy Csongor, a Harag György Társulat színművésze két gyereket nevel: az előkészítő osztályos Fruzsinát és az óvodás Zalánt. „A két kisgyerek külön szobából ordítozza egy-egy feladat után, hogy: Anya, kész vagyok! — meséli Nagy Regina. — Tegnap kaptuk az első ovis feladatot, még szerencse, hogy itthon volt Csongor is, így felváltva dolgoztunk hol az egyikkel, hol a másikkal. Mikor egyedül voltam velük (és még nem volt ovis feladat), akkor is mindkettő egyszerre dolgozott, mert csak így van csend. Bár én a végére már keverem, melyik gyermeknek kell magokat ragasztani vagy napocskát festeni, de nem baj, a tanítónéni elég nyitott. Az ellenben, hogy hogyan csatlakoztunk a Classroomra, kész tragédia volt. Napokig próbálgattuk, de mint kiderült, nemcsak mi, hanem mindenki. Hiába, már öregek vagyunk mi is bizonyos szempontból” — állapítja meg viccesen eddigi tapasztalatairól beszélve. 

Szilágyi Noémi, a Kinizsi Óvoda igazgatója szerint az óvodában nagyon nehéz megvalósítani az online oktatást, mivel az szülő jelenlétét is feltételezi. „Próbálunk a szülők igényeihez alkalmazkodni, olyan online felületen tartani velük a kapcsolatot, ahova be vannak jelentkezve, amit használni tudnak. Próbáljuk megkönnyíteni a dolgukat, amennyire csak lehet. A heti anyag összeállításához a padletet használják, mivel ott egy egész hétre való ajánlatot tudunk továbbítani a szülőknek, és hangsúlyozzuk, hogy ez csak javaslat, mivel az óvodai oktatás nem kötelező. A találkozásokat és az óvodában töltött időt nem pótolja semmi sem. Nagyon hiányoznak egymásnak a gyerekek, nagyon jól érezték magukat abban az időszakban, amikor együtt lehettünk, még ha szigorú szabályokat is kellett betartani” — magyarázza az óvodapedagógus. 

Nem az ilyen típusú tanításra volt felkészítve

Higyed Gyöngyit, a Szatmárnémeti Református Gimnázium zenetanárát arról kérdeztük, hogy mivel tölthető az énekóra, amikor tilos az éneklés.
„Énekeljetek, és élni fogtok! Ez az én jelmondatom. Ebben hiszek és élek. Most nem is kicsit másként. A jelenlegi járványhelyzet miatt már jó ideje csorbát szenved az éneklés. Tilos az éneklés az énekórán…, de akkor mi mást csináljunk?! A zeneakadémián az egyik kedvenc tanárom arra buzdította a hallgatókat, hogy a tanintézményekben zengjen az ének, abból meglátszik az adott tanár munkája. Erre törekedtem egész pedagógusi pályám alatt: énekelni, énekeltetni, aktívan bekapcsolódni az adott közösségbe. Ebben az állapotban kicsit megijedve keresni kezdtem azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül szinten tarthatjuk magunkat, diákjainkat. Különböző módszerekhez folyamodtam, amelyeket először el kellett sajátítanom, hiszen a hangom kéznél volt, úgy-ahogy mindenkinek, de most valami mást kellett keresnem, amin keresztül az ének iránti szeretetet meg tudom tartani. Interaktív, internetes ritmusjátékok, videók, filmek segítségével ébresztgetem diákjaimban a muzsika iránti vágyat. Természetesen nem csak megnézzük ezeket, hanem nagyon komolyan megbeszéljük, hiszen nem mindegy, mit nézünk vagy hallgatunk meg, továbbra is a jó ízlés határán, az értékek mentén maradva nevelem őket. Eddig még jónak bizonyult mindaz, amit feltöltök, néha ők is a segítségemre vannak, szívesen tesznek eleget kéréseimnek. Igenis megválogatom azt, amit átbeszélünk. Talán több időt szakítok zenetörténeti magyarázatokra, ritmusjátékokra, zeneelméleti ismereti alapokra. Az éneklést úgy oldom meg, hogy feléneklem az adott éneket, és feltöltöm a kottáját is. Van, amikor egy kotta dallamgrafikonját rajzoljuk meg, ez is egyfajta kottaolvasás, miközben megy a felvétel. Otthon, együtt a felvétellel gyakorolhatják az éneket, és következő alkalommal akad olyan merész diák, aki szívesen bemutatja azt a többinek, természetesen a neten. Ami igazán gondot okoz, az a kóruséneklés, ami egyáltalán nem egyszerű, sőt, eléggé kivitelezhetetlen. Egy külön program segítségével lehet ezt megvalósítani, amit én magam is most tanulmányozok. Én nem az ilyen típusú tanításra voltam felkészítve a Zeneakadémián, illetve ezeket a modern programokat nem is ismertük, sőt, az internetes világ csak akkor kezdett gyökeret verni. Nem egyértelmű, hogy most, pár hét leforgása alatt át lehet bárkit képezni, pedig én nagyon igyekszem” — vallja Higyed Gyöngyi, elismerve azt is, hogy nem szégyell mástól, felnőttől, gyermektől tanulni. „Mindig kíváncsi voltam az újra, de a régit nem adom fel. Énekeljetek, és élni fogtok! A magunk módján, minden nappal egy picivel jobban fog menni. Ebben hiszek, és ennek érdekében ébresztgetem a szívekben az ének-zene iránti vágyat” — fogalmaz.

Maszkban és online is kihívás

„Nem könnyű idegen nyelvet online oktatni. A hagyományos oktatás felfüggesztése előtt, maszkban sem volt már könnyű számomra a német nyelv tanítása. Nagyon fontos, hogy a diákok pontosan hallják a szavak kiejtését, a hangsúlyt, különben ezek rosszul rögzülnek, és a rossz berögződéseket később nagyon nehéz korrigálni. Aztán a tanítás online térbe való áthelyezése újabb problémákat generált” — magyarázza Gárdos Blanka német szakos tanárnő. „Nem mindig hallatszanak tisztán a szavak, mondatok. Igyekszem lassan beszélni, és többször elismételni a nehezebb szavakat. Főleg a kisebb diákokkal automatizálunk sokat, egymás után többször mondjuk ki a szavakat. Olykor ez a gyakorlat játékosabb formát ölt, hangosan, vidáman és dühösen ismételik utánam egy adott témakör szavait. A nagyobbaknak lassan, többször felolvasom az adott szöveget, majd részekre bontva olvastatom velük, és rögtön javítom a hangsúlyt, az esetleges hibákat. Nyelvtant, a nyelvtani szabályokat elég nehéz magyarázni tábla és face to face interakció nélkül, ugyanis a számítógép előtt ülve a diák vagy a megosztott képernyőmet látja, vagy az arcomat. A tanteremben ez a két feltétel egyszerre teljesül. Megpróbálunk színeket használni, színes filcekkel karikáztatom be a szabályokat, egyszerre apróbb részeket ragadok ki, és sokkal többször mondom el példákkal alátámasztva. Talán ez a módszer vált be most a legjobban. Hanganyagot is lehet használni ebben az időszakban. Azt tanóra után többször meghallgathatják egyedül is. A hanganyag sokkal tisztább, mint a mikrofonon keresztül érkező hangok, szavak, mondatok” — összegzi tapasztalatait a pedagógus.

Nem emberbarát

„A helyi sajtóban november 2-án, a hétfői nap folyamán már több helyen lehetett olvasni, hogy nagy valószínűséggel november 4-től, azaz szerdától életbe lép a 'piros kód', amely az oktatási intézmények szintjén az online oktatást, otthon tanulást takarja” — mondja Nagy Anna szülő, elismerve, hogy ebből azt feltételezte, hogy nem lesznek ennyire nagy elakadások, de már szerdán is rendszerhibával kellett szembesülni. Véleménye szerint nagy gond az is, hogy elmaradt a szülők tájékoztatása az oktatás céljából használt programok kapcsán. „A tevékenységeket egy olyan felületen végezzük, amelyről még én sem hallottam, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. E program használatára (hol töltöm le, egyáltalán hol találom?) semmilyen tájékoztatót nem kaptam. Azon szülők körében, akiknek a gyermekei iskolások, nem vetődik fel ez a probléma, mivel ők már használják, de óvodáskorú, 1 gyermekes családokban igen. Azt látom, hogy a tanügy sincs felkészülve, pedig már látták, hogy ez lesz. Még szajkózzák az online oktatást, aztán szerintem még ők sem tudjak használni… már kedden lehetett volna csinálni egy tesztelést. Én megértem amúgy a tanügyet, nekik sem könnyű, de a szülőknek sem, akiknek ez egy plusz teher… meg persze a gyerekeknek sem. Nem azt mondom, hogy az oktatók tehetnek róla, sőt, ők is csak a felsőbb utasításokat követik… ez mind fentről jön. Mármint kellene, hogy jöjjön, és pont ez a baj, hogy nem jön” — véli az anyuka, aki szeretné, ha emberbarátabb rendszerben tarthatnák meg az órákat a virtuális térben.

Nem tudja dicsérni a rendszert

„Az oktatás online térbe való helyezésének elrendelésekor mindenre gondoltak, csak a diákok és pedagógusok igényeire nem” — ezt már Besenyődi Judit, a BBTE hallgatója mondja. „Nemrég a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egy, az online oktatás minőségéről szóló kutatásban a legmagasabb pontszámot érte el. Jelenleg ezen egyetem Bölcsészkarán vagyok elsőéves hallgató, és bár semmi kétségem afelől, hogy mindent megpróbálnak megtenni a fennálló helyzetben, de nem tudom dicsérni a rendszert. Egy viszonylag könnyen használható felületen dolgozunk, valamint rendelkezésünkre áll az Office 365 csomag is ingyen. Annak érdekében, hogy ne töltsünk túl sok időt a számítógép előtt, tanáraink másfél órás 'találkozókat' és szemináriumokat tartanak. Ettől függetlenül heti rendszerességgel megtörténik, hogy 8–10 órát töltök a laptopom előtt. Emellett természetesen vannak házi dolgozatok, feladatok és olvasnivalók óráról órára, és nem meglepő, hogy ezeket is csak az online térben tudom megoldani, illetve elolvasni. Így hát nincs túl sok szabadidőm, és lényegesen kevesebb azoknak az óráknak a száma, amelyeket nem a számítógép előtt töltök. Sokszor miután a kötelezőkkel végzek, nincs már erőm tanulni is, mivel a képernyő hosszú ideig való bámulása nemcsak a szememet, de a hátamat és a lábaimat is megviseli. Egy másik probléma, mely főleg az első hetekben viselt meg, hogy nagyon kevés évfolyamtársamat ismerem személyesen. Nem volt alkalmunk találkozni a legtöbbekkel, ezért nehezebben is nyitunk egymás felé. Elsőévesként szüksége van az embernek némi támogatásra, eligazításra, hogy legyen valaki, akit megkérdezhet, ha valamit nem ért. Nem tudjuk még, hogyan kéne tanulni, mit érdemes komolyabban venni, hogyan érdemes jegyzetelni. Talán ez volt a legfrusztrálóbb, és kicsit lassan, a félév feléhez közeledve még mindig az, hogy teljesen el vagyunk veszve. Most érezzük igazán, mennyire szükség van emberi kapcsolatokra és arra, hogy érintkezzünk másokkal. Azt hiszem, sokkal jobban sikerült volna beilleszkedni a csoportba, és sokkal jobban érezném magam az órákon is, ha személyesen találkoztunk volna már egymással. Lényegében viszont a probléma abban gyökerezik, hogy nincs hová beilleszkedni…Sokan vagyunk ebben a helyzetben, és sokak mögött már van egy félév ebben a rendszerben. Személy szerint én nem látok esélyt arra, hogy ebben az egyetemi évben valamikor felköltözhetnék Kolozsvárra. A 3 éves alapképzésből így a legjobb esetben is egy teljes év 'kimarad'. Véleményem szerint az online oktatás nem megoldás. Az anyag lényegesen több, mint az iskolában, és az átadásához nem elegendő egy számítógép. Magamon is észlelem, hogy nincs türelmem egy helyben ülni, nincs meg itthon az a semleges környezet, ami elősegítené a koncentrációt, fáj a szemem és a hátam, mely tünetek elvonják a figyelmem. Jó esetben 60 percet képes vagyok koncentrálni, nem hogy 90–100 percet. Így hát felmerül a kérdés: milyen formában történik majd a számonkérés, hogyan és milyen hatékonysággal fogunk tudni felkészülni, és mennyire értjük majd azt, amit tanulunk? A probléma már csak az, hogy mi vagyunk a jövő szakemberei, pedagógusai stb. Vajon mennyire értjük majd a dolgunkat és leszünk magabiztosak a szakmánkban? Vagy mi is taníthatunk online? Reményeim szerint azért nem lesz ilyen drasztikus a helyzet. Van ám jó oldala is a dolognak. Nem kellett elköltöznöm itthonról, így közel lehetek a családomhoz és a barátaimhoz, valamint nem kell lakást bérelnünk Kolozsváron (sokan azonban mégis írtak alá bérleti szerződéseket, hiszen elég későn közölték, hogy nem kell felköltöznünk), és még nem szorulok rá, hogy magamra főzzek. Azt hiszem, hogy bár megmosolyogtató a pozitív oldala az online oktatásnak, mégsem kielégítő, nem tudja kompenzálni mindazt, amitől megfoszt bennünket” — állapítja meg Judit, hozzátéve, hogy „végül mégis csak az marad nekünk, hogy ebből is megpróbáljuk kihozni a legtöbbet, és átvészelni, kibírni azt, ami még ránk vár”.

Elek György