Szatmárnémeti

Online eseményeket szervez a LiterArt

2021.01.14 - 13:14

— Az elmúlt évben nagyon sok rangos rendezvény maradt el a koronavírus-járvány miatt, melyekre a diákok készültek, hiszen ha csupán a LiterArt Magyartanárok Egyesülete által szervezett versenyekre gondolunk, a legtöbb rendezvény már hagyományossá vált. Milyen rendezvények maradtak el? Mire lehet számítani ebben az évben?


— Az oktató-nevelő munka curriculáris része a tantermekben zajlik természetes körülmények között, míg az extracurriculáris tevékenységek többnyire nem tantermi körülmények között. Itt a versenyekre, a tehetséggondozás egyéb megnyilvánulási formáira kell gondolni. Ezen a területen a pandémia gyökeresen átalakította, megváltoztatta nem csak a körülményeket, hanem egyáltalán felfüggesztette ezt a fajta tevékenységet a legtöbb esetben. A legrangosabb események megszervezését sem kímélte. Gondolok itt a tantárgyversenyekre, melyeket az elmúlt tanévben sem szervezhettünk meg, és most sem mutatkozik rá lehetőség. A LiterArt egyesület elkészítette ugyan az éves eseménynaptárát, de a nagyobb részvételt feltételező rendezvények, mint például a diákszínjátszó fesztivál, csoportos nyelvi, irodalmi vetélkedők (pl. Könyvbarátok, magyar nyelv napja), a magyar költészet napja, elmaradtak, éppen a vírusveszély miatt érvénybe léptetett szabályok értelmében.

— Hogyan készül a LiterArt a közelgő magyar kultúra napjára?


— A naptári év első rangos eseménye, melyre készül kicsi-nagy iskolás gyerek, az a magyar kultúra napja alkalmából immár hagyománnyá vált Kölcsey Ferenc versmondó versenyünk, melyet a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal partnerségben szervezünk. Idén úgy döntöttünk, hogy virtuális térben találkozunk. Tudatában vagyunk annak, hogy a társadalmi távolságtartás, az online oktatás közepette a léleknek igenis szüksége van belépni a szép gondolatok, kellemes érzések birodalmába, szüksége van egy kicsit ünneplőbe öltözködni, szüksége van anyanyelvén megszólaltatni lényegét, magyarságát, szépérzékét, hitét a szeretetben, szerelemben, a barátságban, a művészetben, az alkotásban, az emberségben, az emberiségben, az istenségben.

— Kik vesznek részt a versenyen? Hogyan lehet jelentkezni?


— Az irodalomkedvelők táborát szólítjuk meg, és ennek értelmében arra kérjük a versenyzőket, hogy készítsenek videofelvételt az előadásukról, és küldjék el a versenyfelhívásban megadott e-mail-címekre (kategóriánként: A-csoport: [email protected], B-csoport: [email protected], C-csoport: [email protected]), és a meghatározott formában (Videóformátum: .mov, .mpeg4 vagy .mp4. Felbontás: 1080p: 1920x1080 (FULL HD) vagy 720p: 1280x720 (HD). Képarány: 16:9 (fekvő).
Nagy méretű fájlok küldéséhez ajánljuk a következő szolgáltatókat: www.wetransfer.com vagy www.myairbridge.com). Bátorítunk minden tehetséges versmondó diákot, hogy vegyen részt a megmérettetésen, és január 22-én 14 óráig küldje el a videóját. A nyeremények nem maradnak el.


Elek György

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

A magyar kultúra napja Lázáriban

Meg- megeredő esőben zajlott a magyar kultúra napi rendezvény csütörtök délután Lázáriban. Megkoszorúzták a Petőfi Sándor szobrot, színes ünnepség zajlott a kultúrotthonban.
Szatmárnémeti

Koszorúzás a szatmárnémeti Kölcsey-szobornál

A magyar kultúra napja alkalmából idén is fejet hajtanak Szatmárnémetiben Kölcsey Ferenc szobra előtt. Az ünnepségen szatmári diákok szavalnak és a koszorúzás sem marad el.
Vidék

A magyar kultúra napját ünneplik Lázáriban

Diákirodalom, néptánc, népdal, kiállítás, szavalatok, hagyományok — a magyar kultúra napjának közelsége okán tartanak színes kulturális rendezvényt január 18-án csütörtökön Lázáriban.