Szatmárnémeti

Online ér véget az első iskolai félév

2021.01.07 - 12:33

Szerdai ülésén február 8-ig hosszabbítja meg az online oktatást a kormány, tájékoztatott Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter. „A kormányülésen jóvá kellett hagynunk egy sürgősségi rendeletet, mely lehetővé teszi az online oktatás folytatását. Az első félévet valószínűleg így fejezzük be, online. Reménykedünk abban, hogy a második félévet már a klasszikus oktatási rendszer szerint kezdhetjük, azonban az első félévet le kell zárni. Ehhez szükséges volt az 55-ös számú törvény módosítása, mely az online oktatást 2020. december 31-ig szabályozta. El kell mondanom, hogy olyan kérdés is érkezett hozzám, mely szerint az online oktatást 2021 szeptemberéig kiterjesztő sürgősségi rendeletet dolgozunk-e ki. Én határozottan nemet mondtam, most február 8-ig engedélyezzük az online oktatást” — fogalmazott Cîmpeanu az antena3 hírcsatorna műsorában. Az online oktatás folytatásához a kormánynak módosítania kell a 2020/55-ös számú törvényt, mely jelenlegi formájában csak december 31-ig engedélyezi az online oktatást. Ezt követően szintén a kormánynak kell elfogadnia egy sürgősségi rendeletet, mely az online oktatást szabályozza, majd az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) határozata alapján a tanügyminisztérium kiadhat egy rendeletet, melyben az online oktatás meghosszabbításáról dönt. A tanév szerkezete értelmében a téli vakációt követően, január 11-től tanítási időszak kezdődik, majd január 30. és február 7. között a félévközi vakációnak örvendhetnek a tanulók. Ezt követően a tervek szerint a február 8-án kezdődő második félév már fizikai jelenléttel zajlana. Ehhez azonban kedvezően kell alakuljon a koronavírus-járvány, illetve az oltási kampány is sikeres kell hogy legyen. „Szeretnénk a második félévet klasszikus formában kezdeni, és megvalósítani a felzárkóztatási akciókat. 300 nap telt már el az egészségügyi krízis kezdete óta, mely idő alatt vitathatatlan veszteségek születtek a tanügyi rendszerben, és szükség lesz a felzárkóztatási programokra a fizikai oktatás során” — nyilatkozta a tanügyminiszter.

Le kell zárni az első félévet

Az elkövetkező három héten a pedagógusoknak le kell zárniuk a diákok félévi átlagát. Az idei tanévre vonatkozó metodológia a közoktatási működési szabályzatban (ROFUIP) van kidolgozva, és minden hazai oktatási intézményre vonatkozik, írja az edupedu.ro. A félévi vizsgák helyét ebben az évben az összegző értékelés veszi át. A tanügyminisztérium javaslata az, hogy minden tantárgyból ezen módszer alapján minősítsék a diákok teljesítményét. Ezzel a módszerrel minden gyerek munkáját külön lehet értékelni, és általa a diákok egy hasznos visszajelzést kaphatnak oktatóiktól. A félévi átlagot a tanév során szerzett jegyek átlaga alapján határozzák meg, s a szükséges kerekítések a diák javára kell hogy történjenek.
A rendelet értelmében minden tantárgyból annyi jegye kell hogy legyen a diáknak, ahány óraszáma van az adott tárgyból hetente, kivételt képeznek azok a tantárgyak, ahol csak heti egy óra van, ezekben az esetekben legkevesebb két jeggyel/minősítéssel lehet lezárni a félévet. A bukásra álló diákoknak a heti óraszámnál eggyel több minősítésük kell hogy legyen, az utolsót a tanév végén kell megszerezniük. Az első félévet azon diákok zárják sikeresen, akik minden tantárgyból elérik legalább az 5-ös átlagot, illetve az elégséges minősítést, és a magaviseleti jegyük legalább 6-os vagy elégséges minősítésű.
Halasztónak nyilvánítják (Sunt declaraţi amânaţi) azon gyerekeket, akiknek különböző okok miatt nem lehet lezárni a félévi átlagukat: a tanórák feléről igazoltan vagy igazolatlanul hiányoztak; a tanügyminisztérium által elismert külföldi ösztöndíjprogramban vettek részt; meghatározott ideig más országban tanultak; nem szereztek elég jegyet a félév lezárásához. A halasztónak minősített diákok a következő félév első négy hetében rendezhetik jegyeiket.
Bukott (corigenţi) diákoknak minősülhetnek azok, akiknek a félévi átlaga 5-ös alatt van, illetve elégtelen minősítést szereznek legalább két tantárgyból, illetve azon halasztók, akiknek nem sikerül időben átmenő jegyet szerezniük. A bukott diákoknak a tanügyminisztérium által meghatározott időszakban áll módjukban javítani jegyeiken.

Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.
Szatmárnémeti

Jöhet az iskolabútorzat!

Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester aláírta az iskolák új bútorzattal való felszereléséről szóló szerződést.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.